UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2013-07-02 15:02

Eb-elégedettség

Az ifjúságiak szárnyaltak, és az U23-asok is jól teljesítettek a poznani korosztályos Európa-bajnokságon. Hüttner Csaba szövetségi kapitány nehezen is emel ki bárkit, de Hajdú Jonatán teljesítményét külön is megemlíti.

MKKSZ/reb Ahogy az már a válogató után, az Eb előtt egyértelmű volt, az idei kontinensviadal arra szolgált, hogy minél több sportoló jusson versenyzési lehetőséghez. Ennek megfelelően az ifjúságiak között sem minden számban a legjobbak álltak rajthoz, az U23-asok pedig jórészt B-csapattal utaztak. Ezt látva kell csak igazán kalapot emelni a 18 medália (8 arany, 5 ezüst és 5 bronz) előtt, amellyel például a fiatalabbak (12) az éremtábla tetején végeztek.
–Az ifjúságiak fantasztikusak voltak! Pedig sok számban a B egységünk szerepelt, mégis öt olimpiai számban nyertünk aranyat, és ez így tényleg nagyon-nagyon szép. Mindenki odatette magát Poznanban, és ilyenkor persze hálátlan dolog bárkit kiemelni. Ezúttal mégis megteszem, mert Hajdú Jonatán C-1 200 méteren lett Európa-bajnok, ebben a számban pedig korábban még nem nyertünk. Jonatán nagyon gyors volt, és erős mezőnyben tudott nyerni. Viszont az U23-asokról sem szabad megfeledkezni, minimális kivétellel minden döntőben ott voltunk és érmeket, aranyakat is szereztünk. A győri kenus tehetség, Khaut Kristóf már egy éve is ezüstérmet szerzett, idén pedig újra a dobogó második fokára állhatott C1 1000-en. – Elégedett vagyok az eredménnyel, mert mindent kiadtam magamból. Nyugodt voltam, jól felépítettem a pályát, és sikerült, amit elterveztem. Nem vagyok csalódott a második hely miatt, mert élveztem a versenyt, és érzem, a világbajnokságra még jobb formába tudok kerülni – biztosította honlapunk olvasóit Khaut. Az ő döntőjében, szombaton még rendben voltak a körülmények, ám vasárnapra már kifogott az időjárás a versenyzőkön. Hüttner kapitány elmondása szerint szinte nem volt finálé, ahol ne borult volna valaki a vízbe, így az utolsó napi kilenc érem még fényesebben csillog. A fiataloknak nem sok pihenőjük van, hétvégén máris következik a második válogató verseny, ahol a tét a wellandi világbajnoki részvétel. Az Eb eredményeit a verseny hivatalos honlapján találja, itt pedig szombati és vasárnapi összefoglalónkat.