UtánpótlásSport
2026. március 16.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2013-07-08 16:00

Nagyvilági bajnokság

Kialakult az elődöntő párosítása a törökországi U20-as labdarúgó-világbajnokságon. Érdekesség: négy kontinens is képviselteti magát a négy között, ahol Irak-Uruguay és Franciaország-Ghána összecsapásokat rendeznek.

Szöllősi Péter Amikor két hete elkezdődött a torna, a laikusok legyintettek az irakiakra, pedig Ázsia-bajnokként kvalifikálták magukat. Törökországban a nyitómeccsükön Angliával találkoztak, utóbbiak sokáig vezettek 2-1-re, de a 94. percben egyenlített Irak.  Az ázsiaiak bebizonyították, hogy nem véletlenül, Chilét és Egyiptomot is legyőzték a csoportban egyformán 2-1-re, ezzel veretlenül végeztek a kvartett élén. A nyolcaddöntőben hosszabbítás után verték ki Paraguayt, a nyolc között, az Ázsia-bajnokság döntőjének visszavágóján, büntetőpárbajban győzték le Dél-Koreát.
Irak ellenfele az elődöntőben Uruguay lesz, amely az első mérkőzésén kilátástalan játékkal kapott ki a horvátoktól, akik azóta már a nyári vakációjukat töltik, hiszen egy hete búcsúzni kényszerültek. Uruguay nehezen, de átverekedte magát a csoportkörön. A 16 között a Roma tehetségének, Nico Lópeznek a duplájával legyűrték Nigériát. A nyolc között a világbajnokság legnagyobb favoritjával, Spanyolországgal találkoztak, a találkozó egyetlen gólját, a 103. percben az uruguayi Avenatti szerezte, így a korosztályos világversenyeket az utóbbi időben uraló spanyolokat kiejtették. Az Irak elleni elődöntőnek esélyesként vágnak neki... Franciaország a csoportkörben csak bemelegített az egyenes kieséses szakaszra. Egy-egy győzelemmel, döntetlennel és vereséggel mentek tovább a spanyolok mögött az A-csoportból. Ezt követően a házigazda törököket kiütötték (4-1), majd a viadal egyik meglepetéscsapatát, Üzbegisztánt is kitömték (4-0). A négy évvel ezelőtti győztes Ghána csoportharmadikként jutott tovább Spanyolország és Franciaország mögött az A-csoportból. Az egyenes kieséses szakaszban meglepetésre legyőzte Portugáliát, 1-2-ről fordítva. A  nyolc között is drámai összecsapást vívtak az afrikaiak: Chilét 4-3-ra verték hosszabbítás után, úgy, hogy a 112. percben még hátrányban voltak. A torna nyitómeccsén a franciák 3-1-re verték Ghánát. (A kiemelt kép forrása: sport24.com)