2013-07-22 21:16
Hollandia tárt karokkal várja
Az FC Groningen labdarúgócsapata hivatalosan közölte, hogy megállapodott a Liverpoollal Adorján Krisztián átigazolásáról. A holland klub tájékoztatása szerint a magyar játékos egy évre kölcsönbe érkezik.
Sz.P./Nemzetisport.hu Két héttel ezelőtt Adorján próbajátékon vett részt a holland első osztályú csapatnál, a Helmond elleni felkészülési mérkőzésen gólpasszt is adott. Ezután mindent megtettek a játékos szerződtetéséért, s most sikerült megegyezni a Liverpoollal.
A Groningen hetedik helyen végzett a tavalyi holland bajnokságban. Az Európa Liga indulásért rendezett négycsapatos rájásztásban is részt vehetett, de ott az első fordulóban kikapott a Twentétől. A legértékesebb játékosuk a szlovén válogatott Andraz Kirm, akinek az árát 1,6 millió euróra taksálja a transfermarkt.de.
(A kiemelt kép forrása: fcgroningen.nl)