Mély gödörből kikapaszkodva

A hétvégén második alkalommal nyert sikeltlimpiai bajnoki címet Biatovszki Mira. A MOL tehetséggondozó programja által támogatott sportlövő – az UTE sportolója – Szófiából válaszolt honlapunk kérdéseire, hiszen két nap múlva ismét lőállásba lép.

Szegő Tibor – Mennyire nyomasztott az esélyesség terhe? – Nem könnyű nekem az esélyességgel terhelve versenyezni. 2009-óta, amikor megnyertem a Siketlimpiát, majd magyar válogatott lettem az épek között is, egyre többen kísérik figyelemmel és várakozással az eredményeimet. Ez nagyon megtisztelő, de egyben nagy felelősséget is jelent számomra, különösen most, címvédésre készülve. Ezért eléggé feszülten teltek a versenyt megelőző napok, így nagyon fontos, hogy a szűk környezetem ezt megértően és támogatóan tudja kezelni. Sok versenyzőtársammal együtt magamnak kell megoldanom a mentális felkészülést.

– Milyenek a körülmények a verseny helyszínén? – Érdekesek. Hozzánk nagyon kevés információ jutott el, és az is nagyon későn. A lövészetről pedig különösen ellentmondásos hírek érkeztek. Hatalmas nehéz távcsővel és állvánnyal megrakodva érkeztünk, mert úgy tudtuk, papír céltáblára kell lőni, ezzel szemben elektronikus célgépek vannak. A felkészülés finisében viszont kifejezetten a lassabb ritmusú, papírcélos pályákat kerestük fel. Aztán kiderült, hogy a helyezéslistát kivetítő számítógépes program nem működik, ami kissé feszültté tette a döntő utáni perceket. A lövészetet megelőző fegyver- és ruhakontrollt, a világversenyeken megszokott utóellenőrzés is követte az alapverseny után, de a kiadott program szerint kizárólag a megnyitót két nappal megelőzően lehetett kontrollozni. Sok versenyző ezért utazott ki egy héttel előbb. A technikai értekezletet pedig – még korábban – három nappal nyitóünnepség előtt rendezték, úgyhogy ezen nem is volt módunk részt venni. Az 50 méteres lőtér kiépítettsége és berendezése sokkal jobb, mint általában a magyar lőtereké, bár a nézőtér kicsit itt is szűkös, de legalább a lövőknek a felszerelésükkel együtt is van elég helyük a lőállásban. A 10 méteresen viszont a lőállás is nagyon szűk, ez néhány tapasztalt lövőnek komoly problémát okozott a férfiak versenyében. Az edzésre viszont elegendő helyet és időt biztosítottak. Mindent összevetve sok meglepetésben volt részünk.

– Mennyire vagy elégedett az eredményeddel? – Talán meglepő, de elégedett vagyok, pedig messze elmaradtam az egyéni csúcsomtól. Viszont voltak pillanatok, amikor olyan mély gödörbe kerültem, amiből csak minden erőmet és tudásomat összeszedve tudtam kikapaszkodni, és ez az igazán óriási teljesítmény, amire csak a legjobbak képesek. A döntős eredményem, a 98,3 pedig a siketsportban világcsúcs. (Londonban, a női döntőben 94,2 és 99,9 pontos eredmények születtek - A szerk.). Ennek a versenynek a megnyeréséhez ez az eredmény kellett. Számomra a győzelem is van olyan fontos, mint az eredmény, ezért nagyon boldog vagyok, hogy sikerült. – Hogyan lehet kizárni a külső körülményeket? – Ez minden versenyen más. A hallók között megtehetném, hogy kikapcsolom a hallókészülékemet, de nem merem, mert az ad megfelelő biztonságérzetet. A Siketlimpián el kell tenni a hallókészüléket, ami nagyon fura érzés, a megszokotthoz viszonyítva. A döntőben az első négy lövésem alatt rendkívül elbizonytalanított, hogy takarásban álltam, ezért nem láthattam a bíró indító jelzését, így attól tartottam, hogy kifutok a lövőidőből, ami nullás találatnak számít. Miután lassan intézkedtek a probléma megoldására, én is kiválóan tudtam koncentrálni, ami meg is hozta a győzelmet. – Mi várható a 10 méteres versenyszámban? – Szerencsére, ezt előre nem lehet biztosan tudni, ettől olyan érdekes és izgalmas a sport. A felkészülés során, úgy érzem, mindent megtettem, de még a verseny előtti napokra is megfelelő állapotba kell hoznom magam, és persze a lőállásban dől el minden. Először is: szeretnék döntőbe kerülni...