UtánpótlásSport
2025. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2013-07-31 21:16

Ezüstös aranyifjak

Folytatta a férfi váltó az előző napok szép sorozatát, hiszen rettentően szoros csatában, a győztestől mindössze másfél másodperccel elmaradva a második helyen végzett a székesfehérvári junior öttusa-világbajnokságon. Ezzel a magyar csapat két arany- és három ezüstéremmel zárta a hazai rendezésű viadalt.

reb Nehéz, ám boldog napon van túl a kétszeresen is hazai pályán szereplő férfi váltó: Demeter Gergely, Harangozó Bence és Málits István is a Volán Fehérvár versenyzője. A klasszikus dalrészletet idézve („Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás"), reggel nyolctól délutáni négyig bizony alaposan megdolgoztak a második helyért. A páston 880 ponttal kezdtek, majd miközben mesterük, Korponai István a segítőkkel már a vívóterem felszerelését bontotta, a fiúk az uszodában tempóztak: 1228 ponttal a nyolcadik helyen zárták ezt a tusát. A lovardában hozták a szokásos jó formát, mindössze egy verőhibát követtek el, így kedvező pozícióban vágtak neki a futás és lövészet kombinációjának. Itt átadjuk a szót a fiúk edzőjének:
– Nagyon-nagyon izgalmasan alakult a verseny, hiszen az utolsó lövészet előtt öt csapat is harminc méteren belül haladt – eleveníti fel a hajrát Korponai István. – Demeter Gergely remekelt, két lősorozatot is tizenegy másodperc alatt teljesített. Ügyesek voltak, a kombináció előtt nagy előnnyel vezető oroszokat simán megelőztük. Szoros lett a vége, alig másfél másodperccel ért be előbb a francia, de tudtuk, hogy Valentin Belaud jó futó. Örülök az ezüstéremnek, tanítványaim az egész világbajnokságon remekeltek! A csapattal világbajnok, váltóval ezüstérmes Málits István is boldog, ráadásul a tavalyi junior Eb-hez képest idén valóban előny volt számára a hazai pálya: – Fárasztó nap volt, nem sok pihenőnk akadt az egyes számok között. Persze, erre készültünk, bírtuk is kondival. Miután a csapattal nyertünk, mindenképpen érmet vártam magunktól ma is, és szerencsére meg is lett. Bár közel volt az arany, egyáltalán nem vagyok csalódott, örülök az ezüstnek. Könnyebb volt, hogy nemcsak a válogatottban versenyzünk együtt, hanem a klubban is, így apró rezdülésekből tudjuk, mit gondol a másik, hogyan tudunk segíteni egymásnak. Tavaly, az egyéni Európa-bajnokságon még túlságosan bizonyítani akartam a hazai közönségnek, de idén már nem volt gond. Az egyéni döntő vívásában voltam kicsit feszült, amúgy jól kezeltem a helyzetet. A magyar csapat összesen öt éremmel, közte két arannyal (Földházi Zsófia egyéniben és a férfi csapat) és három ezüsttel (Demeter Gergely egyéniben, valamint a női és férfi váltó) zárta a világbajnokságot. Ez önmagában elismerésre méltó, pláne úgy, hogy a június végi szófiai Európa-bajnokságon egyetlen érem sem jött össze. Junior-világbajnokság, Székesfehérvár, férfi váltó 1. Franciaország (Belaud, Henrard, Genard) 6054 (vívás: 818, úszás: 1268, lovaglás: 1088, kombináció: 2880), 2. MAGYARORSZÁFG (Demeter Gergely, Harangozó Bence, Málits István) 6048 (888, 1228, 1160, 2772), 3. Oroszország (Szuszlov, Kukarin, Kalimullin) 6012 (960, 1324, 1180, 2548)