2013-07-31 11:34
Jótékonysági verseny
Balatonbogláron rendezik meg vasárnap a II. Eurakvilo Regatta jótékonysági vitorlásversenyt a dél-dunántúli régióban élő, gyógyuló és gyógyult daganatos, illetve leukémiás gyermekek, valamint családtagjaik számára.
MTI A programon már reggel kilenc órától kreatív foglalkozásokkal, ügyességi játékokkal várja az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány a betegségben érintett gyermekeket, testvéreiket, szüleiket, a gyógyításukban részt vevő orvosokat, nővéreket és a szervezet tagjait. A közös játékot követően a Balaton Csavargőzös múzeumhajó fogadja a vendégeket, akik megismerkedhetnek a balatoni gőzhajózás történetével és kipróbálhatják a hajó belsejében működő játszóházat is - közölte a szervezet az MTI-vel. A verseny 11-kor rajtol, a megmérettetés egy rövidített túraverseny keretében a Balatonboglár előtti vízterületen zajlik. A játékos pályaverseny után minden résztvevőt vendégül látnak ebédre, amelyet a díjkiosztó követ. A 2012-es évhez hasonlóan az Eurakvilo Regatta szervezői idén is várják azoknak a hajósoknak jelentkezését, akik vállalják a gyermekek és kísérőik vasárnapi vitorláztatását, a versenyen való részvételtől függetlenül.