2013-08-03 13:54
Vereség a szerbektől is
A magyar U17-es válogatott 1-0-s vereséggel zárta a csoportküzdelmeket a Telki-kupán, így vasárnap az ötödik helyért játszhat az albánok ellen – számolt be a szövetség hivatalos honlapja.
UP-info Az Izraeltől elszenvedett 3-2-es vereség után a magyar válogatott azzal a szerb csapattal játszott Telkiben, amely csütörtökön 6-3-ra verte az izraelieket. Az első húsz percben egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni, egy-két lehetőség mindkét kapu előtt adódott, de a gól elmaradt. A játékrész végéhez közeledve némi fölényt tudott kiharcolni a szerb gárda, többször is veszélyben forgott a kapu, de a vendégek csak lesgólig jutottak. A szünet után a mieink átvették az irányítást, a labdabirtoklásban jelentős fölényre tettek szert, áttevődött a játék a szerbek térfelére, de a 65. percben — kontratámadás végén — Matija Spoljarics kapott hosszú indítást, és a kapujából kifutó Rátkai Zsolt fölött a hálóba emelt. A válogatott megpróbált gyors góllal válaszolni, ám a szerbek ismét kontráztak, Csonka Bonifác utolsó emberként csak szabálytalanul tudta megállítani a kilépő támadójukat, ezért a játékvezető kiállította. A szerbek emberelőnyben taktikusan tartották előnyüket, 1-0-ra megnyerték a találkozót, és azzal a csoportot is. Szerbia ellenfele Csehország lesz a vasárnapi döntőben, a harmadik helyért Izrael-Horvátország mérkőzést rendeznek, míg a magyar válogatott vasárnap 11 órakor, Ráckevén az albánokkal játszik az ötödik helyért. - A mutatott játék alapján nem érdemeltünk vereséget - értékelte a mérkőzést Tuboly Frigyes szövetségi edző. - A második félidőben nyomás alatt tudtuk tartani a szerbek kapuját, ellenfelünk kétszer jött át a térfelünkre, abból egyszer gólt szerzett. Nagyon jó csapattal játszottunk, de így is érhettünk volna el jobb eredményt, a támadóharmadban azonban ezúttal nem voltunk kellően hatékonyak, főleg a váratlan egyéni megoldások hiányoztak a játékunkból. Telki-kupa Szerbia - Magyarország 1-0 (0-0) Magyarország: Rátkai Zsolt - Fék Zsolt, Csonka Bonifác, Hursán György - Szalai Ádám, Katona Máté, Haris Attila, Forgács Péter - Damásdi Alex (Sallai, 52.), Nyári Martin (Bíró, 45.), Korozmán Kevin (Gőgitz Ádám, 75.) Gólszerző: Spoljarics (65.) A másik mérkőzésen: Csehország-Horvátország 2-0