B.B., a vb-aranyérmes

Bátori Bence decemberben lesz huszonkét éves és már világbajnok. Honnan indult, hogyan értékeli a vb-aranyat? Az interjú az ifjú óriással az uvse.hu-n jelent meg.

uvse.hu – Máris a csúcsra értél, de vélhetően sokan nem ismerik a pályafutásod állomásait, azt, hogy hogyan jutottál el idáig? – A KSI-ben kezdtem, majd az Újpestben, illetve az UVSE-ben folytattam. Kezdetben Dávid Zoltán, majd három évig Benczur Márton szárnyai alatt nevelkedtem, később Keszthelyi Tibor lett az edzőm. Nagyon szerettem ott játszani, nagyon szép élmények kötnek ehhez az időszakhoz. Később, serdülő koromban a Honvédhoz igazoltam, most pedig a szezont az Egerben kezdem. – Gondoltad volna, hogy ennyire fiatalon világbajnok leszel? – Nem, de nagyon örülök, hiszen ezért csinálom ezt tíz éve. Leírhatatlan érzés, felfogni még nem tudom, szép lassan ülepszik le bennem, ami történt. Törekszem rá, hogy ez semmilyen módon ne változtassa meg az életemet, azon túl, hogy nyilván ott lesz ez az eredményem is a statisztikákban. Büszke vagyok a sikerre, tudatosodik bennem, hogy mennyit dolgoztam érte, de a hétköznapjaimat ugyanúgy fogom élni, ahogy eddig. A munkát is azzal a lelkesedéssel és alázattal szeretném a jövőben folytatni, mint a múltban megszoktam. – Sokat olvasunk arról, hogy a Benedek Tibor lelkileg milyen erőt adott a csapatnak. – Tibit ismerni kell, de aki látja kívülről az is tudja: az ő személye olyan, hogy amikor kell, akkor a hév ragadja magával az egész csapatot, ám ha szükséges, akkor a higgadtság a jellemző. A mérkőzések előtti este nagyon jó megbeszéléseket tart. Ezek sokat jelentenek nekünk. – A vb-döntő második negyedében kicsit visszaesett a lendület, mit mondott nektek a kapitány, mi adott újra erőt? – A döntőben alapvetően mindenki fokozott izgalmi állapotban volt, de Tibi azt mondta, hogy nem érdekli, milyen módon, csak nyerjük meg a meccset. Mindegy hány fórral, vagy hosszabbításban, vagy ötméteresekkel, semmi nem számít, csak nyerjük meg! – Úgy tűnt, hogy a meccs már az elején megvan, amit persze utólag már könnyű kijelenteni, de ti is éreztetek valami hasonlót? – Montenegró végig kapaszkodott, de nagyon fontos volt, hogy egyszer sem tudott vezetni. Azzal, hogy 3-0-ról felálltak 3-3-ra, akkora energiát emésztettek fel, hogy egyszerűen elfáradtak – igaz kicsit mi is – , de talán egy fokkal jobban bírtuk. – Ki volt az első, akit felhívtál a győzelmet követően? – A mérkőzés után, amikor kimentem az öltözőbe, még a díjátadó ceremónia előtt, a szüleimet tárcsáztam. Nagyon büszkék rám, én pedig úgy gondolom, hogy magukra is üszkék lehetnek, ez az ő sikerük is, hiszen mindenben támogattak engem. A barátnőm és a testvérem a helyszínen drukkolt nekem. – Mit csináltatok a mérkőzés után? – Éjjel kettőre értünk vissza a szállodába, az egyik szobában koccintottunk, mindenki nagyon fáradt volt, másnap korán indultunk haza, így igazából sok minden már nem történt. – Mostanában sokan beszélnek arról, hogy a magyar vízilabda újra a csúcson van. Szerinted ez már a riói csapat? – Ezt nem tudom, az még nagyon messze van, ez volt az első évünk együtt. Elsődleges cél volt, hogy kerüljünk a négy közé, ha az megvan, akkor jussunk be a döntőbe. Lépésről lépésre, a fokozatosság elve szerint haladunk. A 2014-es budapesti Eb-n is ez lesz a cél. Nem nézünk még Rióig előre, mindig a következő feladatra koncentrálunk. – A nyár hátralévő részére mik a terveid? – Van két és fél hét pihenőm, igyekszem minden percét kiélvezni. Lesz egy hét nyaralás, majd megyek Egerbe, hiszen kezdődik a klubszezon előbb a Magyar Kupával, aztán a bajnoksággal.