2013-08-07 10:04
Tűzzel, akarattal
Sorozatunk harmadik tagjaként a kapus Borbély Ádám árulta el, hogy mit vár a hazai rendezésű U19-es fiú kézilabda-világbajnokságtól.
reb Már csak kettőt kell aludni és a Magyarország-Venezuela mérkőzéssel elkezdődik Budaörsön és Érden a vb. A szakma képviselői, a játékosok és a szurkolók egyaránt nagy reményekkel tekintenek az esemény elé, erről most csapatunk kapusa, Borbély Ádám vall. Névjegy Borbély Ádám Zoltán Születési idő: 1995.06.22. Poszt: kapus Magasság/Súly: 192/100 Klubja: MKB Veszprém KC Tiszavasváriból indult, Budapesten tanult és a PLER-ben játszott két évet. Aztán 2011-ben Kiss Szilárd az MKB Veszprémhez hívta. Napokig gondolkodott a döntésen, hiszen szerette akkori csapatát, de végül Bartalos Béla kapusedző személye a váltás mellett szólt: tanulni vágyott a remek szakembertől. Noha nagyrészt a juniorokkal készül, ősszel már a felnőtt csapatban is bemutatkozott. Kemény edzéseken van túl a csapat, ami eddig történt, nem is sikerült rosszul, noha az eredmények ezt még nem tükrözték vissza. „A spanyolok elleni két meccsen ugyan kikaptunk, de ők akkor a felkészülés más szintjén tartottak. A horvátok ellen már jók voltunk, harcoltunk – ha az ott látott tüzet, akaratot és játékot át tudjuk menteni a világbajnokságra, akkor nem lesz gond.”