2013-08-10 17:09
Egyik vb a másik után
Nagyot fordult a világ, a húszéves Bedő Krisztiánnal. Benedek Tibor válogatottjával világbajnoki címet szerzett a felnőttek között, Barcelonában, aztán eltelt alig több, mint egy hét, s máris Szombathelyen, a junior vb következik számára, nyilván valamilyen hasonló céllal...
Szegő Tibor Amikor idén januárban a Világliga előtt Benedek Tibor négy fiatalt invitált a válogatottba, akkor még nem lehetett tudni, hogy lesz-e köztük olyan, aki gyökeret is ver a felnőttek között. Bedő Krisztiánnak sikerült.
– Nem fél, hogy felébred, és kiderül, hogy csak álmodott?
– Nem, sőt. Ki kell vernem a fejemből az elmúlt időszak történéseit, hiszen a juniorok között teljesen más a szerepem, mint a felnőtteknél volt. Hazai rendezésű világbajnokságra készülünk Horkai György vezetésével, és most minden idegszálammal erre kell összpontosítanom.
– Mennyiben más a szerepe?
– Ott kiegészítő ember voltam, itt pedig akár meghatározó játékos is lehetek, és a társaim is értelemszerűen többet várnak tőlem.
A junior-világbajnokság csoportbeosztása: A csoport: Olaszország, Magyarország, Kanada, Kolumbia B csoport: Szerbia, Brazília, Dél-Afrika, Üzbegisztán C csoport: Spanyolország, Oroszország, Egyesült Államok, Szlovákia D csoport: Horvátország, Ausztrália, Kazahsztán, Japán
– Annyiban viszont hasonlít a két vb, hogy Szombathelyen is a négy közé jutás a cél. – Igen. Nagyon szeretnénk bekerülni legalább az elődöntőbe. Barcelonában is azt tapasztaltam, hogy felszabadultabban tudtunk játszani a négy között, mint addig. Lekerült rólunk a teher, és attól kezdve minden megtörténhet…
– Horkai György utolsó keretszűkítése épp az ön posztján történt, Sánta Dániel került ki a csapatból. Beszélt vele?
– Nekem nagyon hiányzik. Nem is tudtam erről. Amikor megérkeztem, akkor kerestem is Danit. Négy éve három centerrel készülünk, szokatlan lesz nélküle. Felhívtam, és megkérdeztem, hogy van? Biztattam, hiszen a munka, amit elvégzett a felkészülés során, nem fog elveszni.
– Kolumbia ellen kezd a magyar válogatott. Ez jó, vagy az olaszokkal kellett volna előbb játszani?
– Nincs igazán jelentősége. Nem kötelező az összes meccset megnyerni a csoportban. Ha véletlenül kikapnánk az olaszoktól, az sem lenne katasztrófa, de persze őket is le akarjuk győzni. Barcelonában is vereséget szenvedtünk a szerbektől az elején, igazán a negyeddöntőtől kell odatenni magunkat.
– Utánanézett már annak, hogy volt-e olyan játékos, aki egy hónapon belül felnőtt és junior korosztályban is világbajnoki címet szerzett?
– Azt tudom, hogy volt olyan, aki felnőtt arannyal a zsebében indult junior-világbajnokságon, de olyanról nem tudok, aki újra nyert is. Szívesen lennék én az első...
Mérkőzések a csoportban: Magyarország-Kolumbia: 08.12. hétfő, 19:50. Olaszország-Magyarország: 08.13. kedd, 19:30 Magyarország-Kanada 08.14. szerda, 19:30
Címoldali fotó: Kovács Anikó