UtánpótlásSport
2024. május 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2013-08-25 21:02

Vereség a végén, 6. hely

Kikapott (10-6) az olaszoktól a pólós junior válogatottunk a görögországi világbajnokság utolsó mérkőzésén, ezzel a lányok a hatodik helyet szerezték meg. Több tanulsággal is szolgált a vb, s ezek közül néhányat a szövetségi kapitány fel is sorolt honlapunknak

Szegő Tibor Jól kezdtünk. Miskolczi találataival vezettünk és bár Dario szépített, Miskolczi újabb góljával 3-1-re hoztuk a negyedet.

A második periódus is jól indult, hiszen újra Miskolczi növelte az előnyünket, de az olaszok ettől kezdve nem ismertek kegyelmet. Kijöttek szoros emberfogásra és szórták a gólokat. Előbb kiegyenlítettek, majd a harmadik negyedben hengereltek. Úgy dobtak négyet, hogy mi közben egyet sem.

Miskolczi Kitti öt gólt szerzett (Fotó: Bíró Dániel)
Miskolczi Kitti öt gólt szerzett (Fotó: Bíró Dániel)

A negyedik nyolc percben még Miklós és a nap legjobb magyarja, Miskolczi ugyan szerzett gólokat, de az olaszok győzelmét már nem tudtuk megakadályozni.

Jegyzőkönyv itt.

Ezzel együttesünk a hatodik helyen zárta a világbajnokságot.

Mihók Attila, szövetségi kapitány exkluzív interjút adott honalapunknak a mérkőzés után:

– Hol dőlt el a sorsunk? Az oroszok, vagy az amerikaiak ellen?

– Egyértelműen az orosz meccs határozta meg a jövőnket. Azt tudtuk, hogy az Egyesült-Államok válogatottja kiemelkedik a mezőnyből. Nem véletlen, hogy hazai pályán 10-3-ra verték a görögöket az elődöntőben, s aztán világbajnokok is lettek. Ha úgy veszem, akkor büszkék is lehetünk arra, hogy mi csak két góllal buktunk ellenük. Ám ez nem mondható el az orosz meccsről, hiszen a spanyolok elkapták őket. Sajnos az oroszok ellenünk játszottak legjobban, de ez annak a következménye, hogy hagytuk őket. Összefoglalva: a mai vereségünk az orosz meccs következménye. Fontos megjegyezni, hogy nem tudtunk négy poszton egyszerre jól teljesíteni, így nem lehet négy közé kerülni világbajnokságon.

– Két játékosunk ma nem játszott. Mi volt ennek az oka?

– Antal Dóra belázasodott, pedig ő az egyetlen nemzetközi szintű korosztályos játékosunk, Zieglernek pedig a fogával volt problémája, így az orvos nem engedte vízbe. Ennek ellenére jól kezdtünk. Miskolczi minden lehetőségét kihasználta, ám az olaszok kijöttek szoros emberfogásra és ezzel nem tudtunk mit kezdeni. Ráadásul a játékvezetői felfogás is megváltozott, igaz, mi sem tettünk sokat azért, hogy ítéleteket kapjunk. Kevesek voltunk erő és lábtempó szempontjából.

Mihók Attila
Mihók Attila

– El van keseredve?

– Nem vagyok boldog, mert nem ezért jöttünk. A felkészülés során sok nehézséggel küszködtünk. Négy játékosunk az utolsó hétre érkezett a felnőttektől, Barcelonából. Egy lány az Universiade után csatlakozott, egy a felnőttválogatott kerethirdetése után jött. Három pólós sérülés miatt a felkészülés felét kihagyta. Sok zavaró körülmény volt, olyanok, amilyenek eddig soha. A legnagyobb baj viszont az, hogy az egyéni teljesítmények idén elmaradtak a remélttől. Mindössze Antal Dóra és Illés Nusi hozta az elvárhatót, ám a többi poszton alulmaradtunk, még akkor is, ha ma Miskolczi Kitti igazolta, hogy remek képességei vannak.

– Hogyan tovább?

– Nagyon szép két évem volt ezzel a korosztállyal, de ennek vége. Négy világversenyen három bronzérmet szereztünk. Egyrészt büszkék vagyunk arra, hogy hét válogatott kerettagot adtunk, másrészt nagy fájdalmunk, hogy közülük miért csak kettő mutatja meg nálunk az erényeit. Más felfogásban kell dolgoznunk! Elsősorban a játékosok erőnlétét szükséges fejleszteni!

Az olasz-magyar mérkőzés tekinthető meg.

A görögországi világbajnokságot az EgyesültÁ llamok válogatottja nyerte, miután a döntőben legyőzte a spanyolokat. Bronzérmes a házigazda görög válogatott lett.

Női junior vízilabda-világbajnokság, Volosz, 7. nap. Eredmények: Nagy-Britannia-Ausztrália 3-14 (1-4, 1-4, 0-2, 1-4), Magyarország-Olaszország 6-10 (3-1, 1-3, 0-4, 2-2) (Dario 3, Galardi 2, Verducci, Viacana, Palmieri, Marletta, Pomeri 1-1, ill. Miskolczi 5, Miklós 1), Görögország-Oroszország 7-6 (2-3, 1-0, 3-2, 1-1), Egyesült-Államok-Spanyolország 9-7. (2-1, 4-1, 1-3, 2-2). Végeredmény: 1. Egyesült-Államok, 2. Spanyolország, 3. Görögország, 4. Oroszország, 5. Olaszország, 6. Magyarország, 7. Ausztrália, 8. Nagy-Britannia, 9. Kanada, 10. Új-Zéland, 11. Üzbegisztán, 12. Ukrajna, 13. Brazília, 14. Kazahsztán, 15. Dél-afrikai Köztársaság.