UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Karate

2013-11-14 09:52

Az utolsó másodpercek specialistája

Lassan Boussebaa Aicha védjegyévé válik, hogy halálra rémiszti a neki szurkolókat: a februári Eb-elsőség után ezúttal világbajnok lett  a kadet korosztályban, úgy, hogy az aranymeccsen megint az utolsó tíz másodpercben fordított vesztes állásból. Ő a sportág harmadik magyar világelsője, az egyetlen, aki ugyanabban a korosztályban mindkét legrangosabb címet begyűjtötte.

reb Pedig már a februárban már megígértették vele, hogy legközelebb nem az utolsó másodpercekre hagyja a döntést…. Akkor a 15 éves Boussebaa Aicha (dallamos nevét algériai édesapjának köszönheti) az Európa-bajnoki döntőben szerzett két pontot az utolsó pillanatokban és nyert, most pedig a guadalajarai (Spanyolország) világbajnokságon „adta elő” ugyanezt. Ellenfele, a francia Bourcois már 2-0-ra vezetett, és nem sok volt hátra, ám ekkor az Arashi Karate Sportclub fiatalja hárompontos fejrúgást vitt be, amit mind a négy bíró azonnal megadott. Mivel a hátralévő három másodpercben már semmi sem történt, a sportág hazai történetének első női vb-győztese lett az ifjú karatéka.
– Eredetileg dobni akartam, de nagyon tartotta magát, így muszáj volt a fejrúgás mellett döntenem – emlékszik vissza az utolsó másodperc izgalmaira Aicha. – Szerintem mindenkit nagyon megleptem vele, és a francia lány is összetört, már nem tudott fordítani. Hiába álltam vesztésre, végig azt éreztem, hogy olyan nincs, hogy ne én győzzek. A világbajnokságra is úgy mentem ki, hogy hozzam ki magamból a maximumot, legyenek elégedettek velem az edzők, s a végén a dobogó legmagasabb fokára állhassak. Az alaphangulatot megadta, hogy a teljes válogatott jól szerepelt, hiszen az U21-esek között Szegedi Döme (68 kg), a juniorok mezőnyében pedig Nógrádi Nicol (53 kg) és Hárspataki Gábor (68 kg) is bronzérmet szerzett (összefoglalónkat itt olvashatja). Utolsó napon aratott sikerével pedig a még jövőre is kadetkorú ifjú hölgy koronázta meg a magyar válogatott teljesítményét. Aicha egyébként igencsak exkluzív körbe lépett győzelmével: korábban csak S. Kovács Ádám (2001-ben) és még juniorként Szegedi Döme (2011-ben) lett a világ legjobbja. Olyan pedig még nem fordult elő idehaza, hogy az adott korosztályban valaki az Eb- és vb-elsőséget is birtokolja. Ettől függetlenül a sportágat hatéves korábban kezdő lány egyáltalán nem vált elbizakodottá.

– Száz ország 1300 sportolója között végzett válogatottunk az éremtáblázat tizedik helyén, ez fantasztikus teljesítmény – értékelt Büchler Zsolt korosztályos szövetségi kapitány. – Nekünk mindig kiemelten fontos, hogy a környező országokat megelőzzük, és ezt most sikerült, ráadásul olyan karate-nagyhatalmakat szorítottunk magunk mögé, mint Irán, Azerbajdzsán, Kazahsztán és az Egyesült Államok. Teljesen elégedettek vagyunk a szerepléssel, hiszen mindegyik érmes fantasztikus küzdéssel végzett a dobogón. Aicha már az Európa-bajnokságon is megmutatta, hogy mit tud, itt pedig újra bizonyította rendkívüli tehetségét. Óriási küzdő, harcos, bevállalós, nagy lelke van. Minden adott, hogy később is nagy sikereket érjen el.

– Nem akarom, hogy később azt mondhassák, hogy persze, kadetben megnyert mindent, de aztán semmire sem jutott. A siker visszaigazolás volt, hogy jó úton járok, ami nagyon remélem, hogy messzire visz. Még többet, még jobban kell edzenem, hogy a magasabb korosztályokban és persze a felnőttek között is a legjobb lehessek. Mert az akarok lenni.