UtánpótlásSport
2026. május 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2013-12-12 19:57

Milliárdok a szuper produkcióért

A kajak-kenu szövetség nagyszabású terveit az eredményekhez és elvégzett munkához méltó állami támogatás segíti: idén 1,322 milliárd forinthoz, 2020-ig pedig összesen 13,4 milliárd forinthoz jut a sportág.

reb Páratlanul sikeres évet zárt a kajak-kenu: a világversenyeken 69 arany-, 42 ezüst- és 51 bronzérem a termés. Ebből a 16-18 éves korosztály is jócskán kivette részét – emlékeztette a jelenlevőket az állami támogatás aláírása alkalmából szervezett sajtótájékoztatón dr. Baráth Etele, a szövetség elnöke, hiszen 29 aranyérmet szereztek a fiatalok. Ezzel a kajak-kenu lett a legeredményesebb olimpiai sportág, 46 ponttal, az úszókat eggyel megelőzve. Szinte tökéletes, amit a válogatott a világ- és Európa-bajnokságokon produkál, de nem kevésbé lenyűgöző, ami a háttérben, az íróasztalok mögött zajlik. Már a 16 kiemelt sportággal folytatott tárgyalások kezdeti szakaszában látszott, hogy a kajak-kenué átgondolt és kidolgozott tervezet. Amint az elnök a jövőről beszélt, ez még inkább nyilvánvalóvá vált. Hatalmas fejlesztéseket terveznek a Hajógyári-szigeten, ahol „a jövő szigete" néven életmód-, szabadidő- és rekreációs központot hoznának létre. Ezt nemcsak a kajakosok és kenusok, hanem számos más sportág képviselői, valamint a hobbisportolók is használhatnák.
A szövetség nagy erénye az átlátható gazdálkodás és a pénzügyi fegyelem is. A még januárban rendkívüli támogatásként kapott egymilliárd forinttal tételesen elszámolt. Összesen 19 egyesület épülete újult meg, 531 hajót vásároltak, emellett a szabadidősport fejlesztése jegyében 13 tíz- vagy húszüléses sárkányhajót és parakenukat, 69 motorost, 773 lapátot, 585 egyéb eszközt (stég, ergométer stb.) és 27 mikrobuszt, vontát vettek, amellyel öregedő eszközöket tudtak kiváltani. Erre jegyezte meg Simicskó István államtitkár tréfásan: "ez már egész flotta". Ő jelentette be az állami támogatás pontos mértékét is: a sportágfejlesztésre idén 1,322 milliárdot kap, amelyből 210 millió szakmai feladatokra, 986 millió létesítményfejlesztésre és 126 millió forint a kiemelt edzői programra jut. A különböző sportágakban összesen 154 tréner részesül támogatásban, ebből 24 kajakos vagy kenus szakember, de szép számmal képviseltetik magukat a Sportcsillag-ösztöndíjában szereplők között is: 111 fiatalból 31 került ki a sportágból. Vígh László kormánybiztos a kajak-kenu központok és csónakházak fejlesztéseiről szólva beszámolt arról, hogy megújul a Kolonics Edzőközpont, a szolnoki és a szegedi pálya, de jut pénz a velencei, a Duna-kanyari, a gyomaendrődi, a nagykanizsai és a miskolci létesítmények felújítására is. Hozzátette: a Nemzeti Olimpiai Központon belül, a város közepén olyan új tanmedence épül, amelyhez diagnosztikai központ is kapcsolódik.
Csabai Edvin szakmai igazgató kiemelte, most nem a költségvetéshez kell szabni a terveket, hanem valóra válthatják azokat, amelyekre korábban nem volt fedezet. A célok között az egyik legfontosabb az utánpótlás megtartása és a bázis növelése, amelyben segíthet, ha szabadidős rendezvényeken népszerűsítik a sportágat. Idén 27 eseménnyel ötvenezer embert sikerült megmozgatni, márpedig szerinte aki egyszer vízre száll, az vízen járóvá válik. Beszélt arról, hogy jelenleg Tatán folyik a téli alapozó-felkészítő tábor, mindenki egészséges, és a többség a tavalyit felülmúló eredményeket produkál. Ahogy mondta, nem ígéri, hogy ezzel párhuzamosan sikerül túlszárnyalni az idei teljesítményt, de reméli, sikerült megőrizni előkelő helyüket a nemzetközi mezőnyben.