2014-02-08 16:27
Túl a kétszázadik gólon
Ma tizennyolc éves. A most futó szezonban 15 meccsen 22 gólt szerzett az U18-as bajnokságban. Volt két mesternégyese, az egyik felkészülési meccsen pedig tízszer talált a kapuba. Profiszerződést kapott a Videotontól. Akiről szóvan: Németh Erik.
Nagy-Pál Tamás Számításai szerint eddig több mint kétszás gólt lőtt a korosztályos bajnokságokban, melyek eddig „két és fél” gólkirályi címet hoztak neki. Németh Erik nem álszent, nagyon fontosnak tartja az egyéni elismerést, mert szerinte csatárként csak góljaival hívhatja fel magára a Videoton edzőinek figyelmét. Sokat tesz érte, edzés után nem enni siet, hanem a pályán gyakorol tovább, vagy kondizik. Olvasóink jól ismerhetik Németh Erik nevét, hiszen már kétszer is nyomós okunk volt foglalkozni vele. Először két éve, amikor a Puskás Akadémia tizenöt éves játékosaként egyetlen felkészülési mérkőzésen tíz gólt szerzett. Rá egy évre pedig profiszerződést kapott a Videotontól. A támadó éppen február második szombatján tölti be a tizennyolcat. Bár a felnőttcsapatban való bemutatkozása még várat magára, teljesítménye azóta sem esett vissza. A most futó szezonban 15 mérkőzésen 22 gólt szerzett az U18-as bajnokságban, mellyel toronymagasan vezeti a góllövőlistát, és – nem mellesleg – a csapata is a bajnoki táblázatot. Erikkel beszélgettünk. – Jól ment ősszel a játék. – Nem panaszkodom. De lehetett volna jobb is. Akadtak gól nélküli találkozóim, pedig a helyzeteim mindig megvoltak. – Viszont két mesternégyessel is dicsekedhetsz, ami még ebben a korban is ritkaság. – Négy gólt egy találkozón ezen a szinten sem mindennap rúg az ember. – Főleg nem sokkal egy igen súlyos sérülés után!. Mesélsz róla? – Még U17-es voltam, amikor elszakadt a combizmom. Ez komoly sérülés, ráadásul közben beteg is lettem. De szerencsére májusban vissza tudtam térni. Rögtön az első meccsemen betaláltam, és azóta is jól megy a játék. Egyedül a válogatottban nem sikerült hoznom a góllövő formán, de remélem, már az sem sokáig várat magára. – Legutóbb akkor beszéltünk, amikor felkészülési mérkőzésen tízszer voltál eredményes. Sikerült ezt azóta megközelítened? – Csak a mesternégyesek. – Ebből a huszonkettőből melyik volt a legszebb? – Az utolsó fordulóban vezettünk 1-0-ra a Győr ellen, amikor gólt kaptunk. Rá két percre a 16-oson kívülről, kapásból a jobb felső sarokba bombáztam. Az tényleg szép volt. – A legfontosabb? – Szombathelyen, az Illés Akadémia ellen vezettünk a gólommal a félidőben. Aztán 2-1-re fordítottak a hazaiak, de én még kétszer betaláltam, végül 4-3-ra nyertünk. Az rendkívül fontos tripla volt, presztízsmérkőzésen. – A legszerencsésebb? – Volt több is. Hirtelenjében az jut eszembe, amikor a csapattársam kapufát rúgott, és pont elém pattant a labda. – Mi a specialitásod? – Szeretek érkezni a kapu elé, tipikus befejező csatárnak tartom magam. – Mennyire fontos a gólkirály cím? – Nagyon! Csatár vagyok, így bárhol játszom is, a legfontosabb mindig a gólszerzés. – Hányadik lehet a mostani? – Ha csak a bajnokságokat nézzük, akkor a harmadik. – Számolod a góljaidat is? – Kétszáz fölött járok. – Nem véletlen, hogy profiszerződést kaptál a Videotontól. Mikor kerülhetsz a nagycsapatba? – Őszintén szólva, nem tudom. Ezért is mondtam, hogy nekem fontos a gólkirályi cím, mert támadóként csak azzal tudom bizonyítani, hogy jó vagyok. Remélem, minél hamarabb sikerül. – Ha eleget teszel érte… – Úgy érzem, ezzel nincs baj. Edzéseken kívül is sokat gyakorlok. – Ez mit jelent? A többiek már otthon FIFÁ-znak, te meg még kinn rúgod a lasztit? – Nagyjából. Ők már elmennek kajálni, én pedig még az edzőteremben erősítek, vagy a pályán gyakorlok, általában egyedül. – Miben próbálsz még fejlődni? – Leginkább az összjátékban kéne, úgy érzem, az férne rám leginkább. Az U18-as bajnokság egy hónap múlva kezdődik, az élen álló Puskás a DVTK elleni rangadóval nyit. Előnye egy pont a Magyar Futball Akadémia előtt, így a pontvadászat sokkal nyíltabb, mint a gólkirály cím. Erik előnye ugyanis öt találat az előnye…