A képzés tükörképe

Edzői pályafutása csúcsának tartja, hogy felkérték szövetségi edzőnek. Jövő héten a finnek ellen debütál. Az U17-es válogatott helyzetét nem látja sötétnek, szerinte az elődei nem végeztek rossz munkát. Az eredményesség a képzés hű tükörképe – állítja Belvon Attila, aki szerint a mai futballban nem célszerű kontrajátékra képezni a gyerekeket. A szurkolókat megnyugtatná: van jövőképe a magyar labdarúgásnak.

Nagy-Pál Tamás Másfél hónapja annak, hogy a szövetség Pisont Istvánon és Mészöly Gézán kívül mindenkit elküldött az utánpótlás-válogatottak mellől. Kezd újra összeállni a stáb, a két tréner mellé a napokban csatlakozott Mihalecz István és Belvon Attila. Utóbbival beszélgettünk. Belvon Békéscsabán kezdte labdarúgó karrierjét, 1992-tól 1996-ig az Újpest középpályása volt. Pályafutása utolsó éveire ismét visszatért a Viharsarokba, majd Orosházán kezdett edzősködni, mígnem ismét Békéscsabán kötött ki. De meséljen erről inkább a 44 éves tréner. – Amikor először kerestem, visszahívást kért, mert futni volt éppen. Ezek szerint negyven fölött is sportos maradt. – Pár kiló plusz ilyenkor már feljön az emberre, de mozogni muszáj, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Hetente többször is megyek futni. – És gondolom, az sem mindegy, hogy az utánpótlás-edző milyen példát mutat a fiataloknak. – Ez is nagyon fontos. De ez nemcsak az egészséges életmódra igaz, hanem a magánéletre is. Az edzőnek minden szempontból példaképnek kell lennie. – Főleg, ha válogatottat irányít. Hogy került képbe a szövetségben? – Három éve már az MLSZ alkalmazottja vagyok Békés megyei szakmai igazgatóként, ismerték a munkámat. De ezen kívül is bőven volt kapcsolatom az utánpótlással. Dolgoztam U19-es csapattal, Békéscsabán U14-essel. De az utánpótlás új irányvonalának kidolgozásában is részt vettem. Próbáltuk a nemzeti trendeket figyelembe véve felépíteni a képzési rendszerünket. – Mit tart eddigi edzői pályafutása legnagyobb sikerének? – Azt, hogy most kineveztek szövetségi edzőnek. Óriási kitüntetés, és szeretném is meghálálni a hatalmas bizalmat. – Mennyire látott bele a korosztályos válogatottak munkájába? – A Both Józsefék által három éve elkezdett új rendszerben nekünk, megyei igazgatóknak is volt szerepünk. Többször is voltunk kiválasztó táborokban. Nyomon követtem a szakmai munkát, láttam, hogyan építik fel a gyerekeket. Egyébként pont azt a ’97-es, ’98-as korosztályt ismerem, mellyel dolgozunk. – Tehát ön lett az U16-os és az U17-es gárda vezetőedzője? – Ezt így nem jelenteném ki, Mihalecz Istvánnal közösen irányítjuk a két korosztályt. Az U16-os csapattal jövő héten már Telkiben edzőtáborozunk, a finnek ellen játszunk kétszer is. Éppen ma küldtem ki a meghívókat. Eddig tehát leginkább azzal foglalatoskodtunk, hogy felvettük a kapcsolatokat a klubokkal.

– Győztes debütálásban reménykedik?. – Bízom benne, hogy sikeresek leszünk, de a legfontosabb az, hogy testközelből megismerhessük a gyerekeket, és teljes képet kapjunk az állapotukról. Látnunk kell: ki, melyik poszton vehető számításba, illetve mit tudunk hozzátenni az eddig kialakított csapathoz. A korosztály szép eredményeket ért el tavaly, úgyhogy nagyon várom a közös munkát. Egyébként elődeink komoly szakanyagot hagytak itt, ami nagy segítség, hogy még teljesebb képet kapjunk a gyerekekről. – Az U16-osok valóban remekeltek tavaly, erről nemrég a csapat kapitánya, a Red Bull Salzburgba igazolt Patik Márton is mesélt honlapunknak. Egy korosztállyal feljebb azonban nem ennyire rózsás a helyzet. Az olaszok elleni 6-0-ás zakó után Pisont István azt nyilatkozta nekem, hogy gyakorlatilag újra kell válogatni a csapatot. – Azért nem kell ennyire drasztikus eszközhöz nyúlnunk. Vereség után az edző nyilván rögtön azon gondolkozik, mit lehetne tenni azért, hogy többször ne fusson bele hasonlóba. De szó sincs arról, hogy el kell vetni a jó játékosokat is. Valóban át kell tekintenünk, kik alkalmasak tartósan jó teljesítményre. Az meggyőződésem, hogy elődeink mindenkit feltérképeztek, aki számításba vehető. Nem látom annyira sötéten a korosztály helyzetét. – Azt a problémát mennyire látja valósnak, melyet szintén Pisont említett, hogy a klubok nem követik a nemzetközi trendeket, konkrétan a letámadást, melyet így önöknek pár napos összetartások során kell megtanítaniuk a fiataloknak? – A futball valóban megváltozott. Pörgősebb, dinamikusabb lett. Már nem szabad arra képezni a gyerekeket, hogy visszaállunk, aztán várunk a kontrákra. Egyszerűen nem célravezető, mert az ellenfél azonnal letámad, és egy-egy hiba végzetes lehet. Valóban jó lenne, ha a klubedzők sem félnének támadófutballt játszatni a gyerekekkel. Mi biztosan nem bekkelésre fogjuk tanítani őket. – Van pozitív példa is: a Magyar Futball Akadémia új igazgatója, Hendrick Pieter de Jong vázolta fel, hogy a holland iskolát szeretné becsempészni Kispestre. Viszont ez inkább elszigetelt eset, nem úgy külföldön. Patik beszélt arról is, hogy Salzburgban ebben a letámadásos szisztémában még középső védőként is mennyire mást várnak el tőle az edzők, mint előtte a Fradiban. Jót tenne a korosztályos válogatottaknak, ha többen gyakorolhatnák a presszinget külföldön? – Ebben a kérdésben nem szeretnék állást foglalni. Mindenkinek az a legjobb, ha olyan képzésben részesül, amely megfelel a nemzetközi szintnek. Az tény, hogy itthon ezt nem minden csapat mondhatja el magáról. Nem játszanak annyi komoly tempójú, ritmusú meccset, amennyit kellene. De a külföldre igazolás akkor is egyéni döntés. Én hiszek abban, hogy egyre jobb munka folyik itthon, még ha ezt sokan nem is látják. Azt is tudom, hogy a szurkolók elkeseredettek, mert szeretnének eredményeket, de nem látják a jövőt. Én megnyugtatom őket: van jövőkép. – A szakemberek egyre inkább hajlanak arra, hogy a klubok legfiatalabb korosztályos gárdáinak az eredményességét nem a bajnoki helyezésekben kell mérni. De mi a helyzet a válogatottakkal? – Nálunk fontos, ugyanis 16-17 éves kortól az eredményesség már a képzés hű tükörképe. Annak, aki jól tanítja a futballt, eredményei is lesznek. – És előtte? – Akkor még a képzés a fontos, ami alapján később követelhetünk: a technikai és fizikai, koordinációs és kondicionális képességek fejlesztése. Ha ezek hiányoznak, akkor később nincs mit számon kérnüönk. – Nálunk azért az a tendencia, hogy 19-20 éves korig nagyjából jönnek az eredmények. De felnőttként miért tűnnek el a süllyesztőben tehetségeink? – Ennek rengeteg összetevője van, de a probléma nagyon is valós. Ilyen az eredménykényszer, amiben a klubedzők dolgoznak, és ami miatt nem mernek komoly terhet rakni a fiatalokra. A türelem pedig nagyon kevés velük szemben. Ez csak pici szelet, a témáról órákig lehetne beszélni. Viszont ezzel kapcsolatban is úgy látom, hogy már vannak pozitív változások.