2014-04-06 14:36
Varsányi villámrajt
Egy hét kellett az ötlet megvalósulásához: az edzőtáboráról híres Dunavarsányban immár kajak-kenu szakosztály működik a Mekler László Ifjúsági és Turisztikai Sportegyesületben. Nagy tervekkel vágott neki a munkának a mindössze 27 éves szakmai vezető, a korábbi válogatott kenus, Németh Szabolcs.
reb Ne csak eddzenek, nevelkedjenek is kajak-kenusok Dunavarsányban – akár mottónak is beillik Németh Szabolcs gondolata, aki a Mekler László Ifjúsági és Turisztikai Sportegyesületnek a szövetség által nagyjából két hete lajstromba vett kajak-kenu szakosztályát vezeti.
Az viszont kuriózum, hogy magának a szakosztály-alapításnak az ötlete alig három hete fogant meg. Azaz, egy hét alatt el is intéztek mindent az illetékesek. Igaz, Némethnek nem kellett a nulláról kezdenie a szakmai építkezést: a Mekler László Ifjúsági és Turisztika Sportegyesület, valamint az 1270. számú Nautilus vízicsapat meglévő magjára, vízi hagyományaira alapozva indultak.
Kíváncsian hívtam fel a korábbi kétszeres ifjúsági világbajnok kenust, milyen előkészületek után vághattak munkába.
– Azért is zajlott minden ilyen villámgyorsan, mert a Mekler és a Nautilus révén néhány eszköz rendelkezésre állt – ad képet a háttérről az MTK egykori versenyzője. – Például négy- és hatüléses indiánkenu, ami pont jó, mert a kezdő kenusok először ebben szállnak vízre. A velenceiektől kaptunk gyakorlóhajókat, hat kenut és három kajakot. Persze még sok eszközre, felszerelésre van szükségünk, például lapátokra, de a szövetség vezetése, Csabai Edvin és dr. Ábrahám Attila is nagyon sokat segít, hogy megvalósuljanak a tervek.
Közben persze ők sem tétlenkednek. A napokban „A sziget sportja” elnevezésű sportágválasztón már be is mutatkozott a frissiben életre kelt szakosztály, így a túrázók közül áttérő fiatalok mellé újabbak csatlakoztak. A környéken pedig gőzerővel folyik a tehetségszemle, járják az iskolákat, ahol nyitottak a megkeresésre. Csatlakoznak a Sulisárkányok nevű programhoz is, májustól már két húszfős sárkányhajójuk is lesz.
