Sikervész

Gyengébb teljesítmény esetén szokás azt mondani: „nem volt ott fejben.” Baky Dániel sportpszichológus szerint azonban nemcsak a kudarc, hanem a siker is okoz krízist, amit az utánpótláskorú sportolók nehezebben élnek meg.

Jegesy András Egyre gyakoribb, hogy a sportolók pszichológus segítségét veszik igénybe. Nem csoda, hiszen a versenysport fontos eleme a mentális felkészülés. Míg a technika elsajátítható, a rutin megszerezhető, addig az úgynevezett lelki komponens fejlesztésére személyre szabott tréning szükséges, amit komoly diagnosztika előz meg. A sportolók érzelmileg megterhelő pillanatokat élnek át verseny közben, és a fiatalok még intenzívebben szembesülnek ezekkel a folyamatokkal. Éppen ezért érdemes minél korábban nekikezdeni a lélek karbantartásának is.

„A legtöbb gyerek teljesítményszorongással keres meg, vagyis attól tart, hogy a versenyen nem tud úgy teljesíteni, mint az edzésen – mondja Baky Dániel, aki már öt éve dolgozik sportolókkal, egyébként tíz éve pszichológus. – Ez a legtöbbször abból fakad, hogy nem bízik magában eléggé, aminek szintén több oka lehet. Ez probléma, ami kezelésre szorul, hiszen az önbizalomhiányos sportoló nem lehet sikeres.” Hogy tisztázzuk: krízist okozhat minden olyan állapot, amilyennel korábban még nem, vagy nem az akuális módon találkozott a delikvens. Tehát nemcsak a kudarc vagy a félelem lehet negatív hatással a sportolóra, hanem akár a hőn áhított siker is. Gyakran előfordul, hogy a jó eredmények után valaki kienged, mert úgy érzi, ő már sínen van. A médiafigyelemmel már elvárások is járnak, a meglepetés aranyérem után további sikereket várnak a versenyzőtől, amit szintén nem könnyű kezelni. „Sok múlik természetesen a sportoló személyiségén is, de az biztos, hogy a siker új élethelyzetet indukál, amit a fiatalok nehezebben dolgoznak fel. Vegyük példának azt, amikor valaki jól teljesít a korosztályában, és felkerül a felnőttek közé. Tegyük fel, hogy a nagy ugrás után nem tudja már a korábbi szintet hozni, erre az általános edzői reakció, hogy még több tréninget ír elő. Túlterhelik fizikailag, miközben a lelki komponenssel nem törődnek, és ez könnyen kiégéshez vezethet.” De mi van akkor, ha épp fordítva történik? Ha a siker nem megbénítja, hanem elbizakodottá teszi a versenyzőt? „Komoly problémának tartom, hogy míg a vereséget millió szempontból boncolják, a győzelem mellett hajlamosak elmenni. Pedig rendkívül fontos, hogy a sportoló átérezze, mi mindent kellett megtennie érte. Ezzel kevés edző foglalkozik. Pedig ha a sikert a fiatal nem kezeli a helyén, önhitté, vagy hogy csúnyábbat mondjak, nagyképűvé válhat.” Baky Dániel rámutat, hogy a gyerekek hajlamosak a nagyképűséget az önbizalommal azonosítani. Pedig a kettő között alapvető különbség, hogy az előbbi esetén a sportoló a kívülállóknak reklámozza magát, utóbbival önmagát erősíti. „A legfontosabb, hogy a kliens maga ismerje fel a hiányosságát, és akarjon rajta változtatni. Mindig új célt kell találni, sosem szabad olyan helyzetbe kerülnie, hogy azt érezze, elvégezte, amit akart. Személyre szabott módszerekkel karban kell tartania az elméjét: van aki ezt relaxációval, mások tudatos koncentrációval érik el. A legfontosabb, hogy ne csak a sportjára összpontosítson, hanem legyen nyitott a világra. Tapasztalatom szerint általában jobban kezelik a kríziseket, akik széles látókörűek.” Sokan azért nem fordulnak (sport)pszichológushoz, mert szégyellik ezt a fajta segítségnyújtást, de Baky szerint mára lassan kezd megfordulni ez a tendencia. „A hozzám járók nagy része felvállalja, és ez így is van jól. Elég buta dogma nálunk, hogy ha valaki pszichológushoz jár, akkor sokan bolondnak nézik. Mindenkinek hasznára válhatnak a rendszeres találkozók, még inkább annak, akinek mondjuk száz méter lefutása alatt kell maradandót alkotnia. Hiába tudja valaki a technikát, hiába akar, ha fejben nincs ott, a fene megette az egészet. Pedig ez is fejleszthető, és ami fontosabb, karbantartható.”