Gulácsi Ferenc: Úgy érzem, hogy a tanítványok szeretnek, és ez a legfontosabb

A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított Mestermunka című sorozatunkban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz a legkiválóbb trénerek portréival. Ezen a héten Gulácsi Ferenc vívóedzőt mutatjuk be, aki a korosztáylos leány kardválogatottakkal kiemelkedő sikereket ért el az elmúlt évtizedben.

Gulácsi Ferenc a magyar kardvívás utánpótlásának egyik méltán elismert és kiemelkedően sikeres edzője. A 71 éves mester annak idején a BVSC-ben kezdett vívni, Rostás Tibor tanítványa volt és a juniorok között három világbajnokságon is a hatos döntőbe jutott – egyszer bronzérmet nyert –, ám később az elképesztően erős hazai felnőttmezőnyben nem került a közvetlen élvonalba. A sportágtól nem állt szándékában elszakadni, az edzői pályát választotta és a nyolcvanas évek közepén BVSC-ben indult a karrierje, majd két és fél évig az olaszországi Livornóban trénerkedett. Ott olyan későbbi klasszisokkal dolgozott együtt, mint az 2004-es athéni olimpiai döntőben Nemcsik Zsoltot egy tussal legyőző Aldo Montano, de foglalkozott azzal az akkor még egészen fiatal Andrea Baldinivel is, aki 2012-ben az olasz tőrcsapattal nyert olimpiai aranyat Londonban.

Hazatérése után Nébald György mellett segítette a férfi kardválogatottat, amely 2007-ben Decsi Tamás, Lontay Balázs, Nemcsik Zsolt és az akkor 17 éves Szilágyi Áron összeállításban világbajnoki címet nyert Szentpéterváron. Gulácsi tavaly óta a kardszakág szakfelügyelőjeként tevékenykedik a honi utánpótlásban, előtte több mint tíz éven át irányította a kadét és a junior leányválogatottakat (kezdetben együtt, később csak az idősebbeket), amelyek

Tanítványai közül Puy Sebestyén egyéniben kadét-világbajnokságot, csapatban junior-vb-t nyert, Csaba Edina egyéni Eb-bronzéremmel és több csapatvilágbajnoki éremmel büszkélkedhet, Iliász Nikolász – akivel tíz évig dolgozott együtt tavalyig – pedig csapatban immár Eb-arany és vb-ezüstérmes.

A korosztályos női kardválogatott élén pedig olyan kitűnőségekből gyúrt a legtöbbször verhetetlen csapatot, mint a csapatban azóta kétszeres felnőttvilágbajnok Battai Sugár Katinka, Pusztai Liza és Szűcs Luca, és olyan szakági klasszisok fejlődéséhez járult hozzá a kadéttól a felnőttkorosztályig, mint például Márton Anna. Ez csak néhány név azok közül, akiknek az utánpótláséveik egy meghatározó diadalakor ott állt a pást mellett Gulácsi mester.

„Hirtelen tizennyolc olyan kardozó lányt számoltam össze, aki a kadét és a junior keretedzősködésem alatt valamelyik korosztályban, egyéniben vagy csapatban, világ- vagy Európa-bajnoki címet nyert – mondja Gulácsi Ferenc, majd gyorsan hozzáteszi: “De ne kérje senki, hogy névsorolvasást tartsak, mert nem szeretnék senkit kihagyni, és még az is előfordulhat, hogy ennél a számnál lefelé tévedtem kicsit. A szakmát az általam zseninek tartott Pézsa Tibortól tanultam, aki a technikacentrikus iskola híve volt, és én is ebben a szemléletben igyekeztem a munkámat végezni. Főként lányokkal dolgoztam együtt, és előnyt jelentett, hogy én is lányos apuka vagyok, mert számomra az egyik legfontosabb az edző és a tanítvány közötti helyes kommunikáció. Mindig is arra törekedtem, hogy az edzéseken jó hangulat legyen, a fiatalok szeressenek a terembe járni, ezért rengeteget viccelődtünk is. Persze, a humornak is mindig megvan a pontos helye és ideje. Ha munkáról van szó, megkövetelem a fegyelmet és a figyelmet.

A szakmai alázat végig fő szerepet játszott nálam, és idősebb korban, már szép eredményekkel a hátam mögött is a legprecízebben szeretem elvégezni a legalapvetőbb edzői feladatokat is.”

Gulácsi a válogatottaknál az elsődlegesnek a remek csapategység megteremtését tartotta. És ha éppen azt tapasztalta, hogy a versenyzők között konfliktus alakul ki, akkor nem volt rest kemény döntéseket sem meghozni.

„Az egyik junior-világbajnokságon megesett, hogy amikor a lányok bemelegítés előtt kijöttek az öltözőből, akkor az egyikőjüknek könnyes volt a szeme. Megkérdeztem, hogy mi történt, és elmondta, hogy az egyik csapattársa – aki egyébként a legjobbjaink közé tartozott – durván megsértette. A többiek is megerősítették ezt. Összehívtam a csapatot, és kijelentettem, hogy az a lány, aki ilyet tett a társával egy világesemény közepén, az nem fog ma vívni ebben a válogatottban. Estére ő is világbajnok lett, de végig a kispadon ült. Akkor sem cseréltem be, amikor a többiek már a fülükön vették a levegőt. Sokszor az edzőnek is fájó meghozni egy-egy büntetésnek is minősülő döntést, de a másikhoz való viszonyulás, a csapattársad tisztelete mindennél előbbre való. Persze, a csapattagoknak nem kötelező a páston kívül is a legjobb barátnőknek lenniük, de a közös cél mindenkinek ott kell lebegjen a szeme előtt. Nálam ezért is kap kiemelt szerepet a mentális felkészítés. Már a felkészülési időszakban igyekszem összekovácsolni a versenyzőket. Ha valaki belép a terembe, egy pillantásából látom, hogy éppen valami baja van. Akkor mindig mindenben próbálok segíteni, beszélgetünk, és ha csak egy kis pozitívumot ki tudok hozni a helyzetből, már tettem valamit.

Az elmúlt évad előtt új munkakört kapó szakember a folytatásban is igyekszik minél több válogatott edzőtáborban és világeseményen ott lenni az ígéretek mellett. Ahogy fogalmaz, segíteni mindig a legjobb szándékkal szeretne és a kollégáit nemcsak elismeri, hanem nagyszerű kapcsolatot is ápol velük.

„Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a szövetség vezetése a lehetősége szerint a legjobb körülményeket biztosítja és minden támogatást megad a felkészüléshez. Büszkeséggel tölt el továbbá, hogy a tanítványaim a civil életben is megállják a helyüket, többen orvosi vagy jogi pályán tanulnak tovább. És bizakodásra ad okot, hogy az utánpótlásban folyamatosan bukkanak fel sokra hivatott kardozók. Én továbbra is igyekszem pozitívan állni a hivatásomhoz. Azért dolgozunk, hogy a lányok éremmel térjenek haza a világversenyeikről, vagy ahogy mondani szoktam nekik: ne pucér nyakkal.

(Kiemelt képünkön: Gulácsi Ferenc Forrás: MVSZ)