Akció a kapitány ellen

Úgy érzi, "a belét is kidolgozta", mégis puccsot hajtottak végre ellene. Huszti Péter belső feszültségek miatt lemondott az U19-es és a felnőtt női válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

Nagy-Pál Tamás A szövetség honlapján jelent meg a hír: váratlanul lemondott az U19-es és felnőtt női válogatott szövetségi kapitánya, Huszti Péter. Az elnökségnek címzett levelében az áll, hogy a munkahelyén beállt változás miatt nem maradna elég ideje a csapatra. Utánajártunk, valóban ez áll-e az ügy hátterében. Huszti nem kertelt: úgy érzi, hogy a lányok megbuktatták.

– Nehéz döntés volt? – Nagyon. Óriási lelkesedéssel vágtunk bele tavaly a stábbal a munkába. Amennyire amatőr sportágban lehetséges, profi szemlélettel. Aztán a világbajnokságon tizennegyedikek lettünk, a helyosztón aranygóllal kaptunk ki Kanadától. Így keserű szájízzel jöttünk haza, és már akkor elgondolkodtunk azon, hogy nem pályázunk a következő ciklusra. – Végül mégis folytatták. – Igen. Ismét megvolt a lelkesedés. De rövid időn belül kiderült, hogy nem tudjuk úgy folytatni a munkát, ahogy szeretnénk. Napokon át vívódtunk a stábbal. Aztán meghoztuk az egyetlen helyes döntést. – A szövetség honlapján megjelent levelében az áll, hogy a munkahelyén történt változás miatt nem maradt elég szabadideje a válogatottra. Valóban ez áll a döntés hátterében? – Nem. – Mi a valóság? – Két főbb oka volt. Az egyik, hogy amikor megkezdtük a munkát, akkor kiemelt feladatnak tekintettük a klubedzőkkel való kommunikációt. Igazodni szerettünk volna a felkészülésben az ő programjukhoz. A véleményükre is kíváncsiak voltunk, hogy érezzék: ez közös munka. De hiába kértem meg őket, hogy vázolják a programjukat, semmilyen választ nem kaptam. Egyedül a komáromi trénerrel tudtam beszélni, mert találkoztunk a kupadöntőn. Ezen kívül óriási összevisszaságot tapasztaltam: volt, ahol már megkezdték az erőnléti edzéseket, máshol már tornán járt a csapat, a harmadik helyen pedig két hónap szabadságra mentek a lányok. Ez a tervünk tehát elúszott. – Igaz ez az U19-es válogatottra is? – Egyáltalán nem. Összeraktuk az adatbázist, amely alapján behívtuk a lányokat, hogy teszteljük őket Lengyelországban. Az edzők segítőkészek voltak és a játékosok is szívesen jöttek volna. Ezzel nem volt problémánk. – A felnőtteknél ez is gond volt? Nem akartak edzőtáborozni a játékosok? – A tizenhét meghívottból mindössze kettő mondott igent… – Mégis, hogy lehetséges ez? – Sajnos, egyes játékosok a hátunk mögött önszerveződésbe fogtak. Úgy formáltak véleményt velünk kapcsolatban, hogy nekünk nem mondták el, és arra buzdították a többieket, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Így fordulhatott elő, hogy közösen nemet mondtak, és én nem tudtam volna kiállítani a csapatot. Ezt nevezhetjük torpedónak, puccsnak vagy akár gerillaakciónak is. Ezek után gondolkodtam el azon, hogy mégis mihez adom a nevemet? Hogyan dolgozzak így tiszta lelkiismerettel? Nem állítom, hogy én vagyok a megváltó. De úgy edzősködni, hogy közben a játékosok irányítanak, szakmailag értékelhetetlen. Ezért döntöttem, illetve döntött a stáb úgy, hogy még most felállunk, hátha a selejtezőkre talál megfelelő embert a szövetség.

– És arról van-e sejtése, hogy a játékosoknak mi lehetett a problémája? – Még a világbajnokság alatt fogalmaztak meg olyan kritikákat, amiket nem osztottak meg velünk. Pedig kidolgoztuk a belünket értük. Utólag jött csak a felszínre, hogy egyes döntésekkel nem értettek egyet. Ezen kívül úgy érezték, hogy kivételezek kulcsjátékosokkal. Szóval félreértések tömkelege vezetett idáig. De ezt is csak azért tudom, mert egyikük már nem bírt a lelkiismeretével és elmondta. – De minek tulajdonítható ez a kommunikációs kudarc? – Nem tudom. Pont ennek érdekében ültem le tavaly beszélgetni a kulcsjátékosokkal. Meghallgattam a tapasztalataikat, a véleményüket. Elmondtam, hogy ha bármi gond van, állok rendelkezésükre. A felkészülés során ez működött is, piszok jól. De a vébén valami félrement. És azóta sem mondták a szemembe. Csak kapizsgálom, hogy mi lehetett a gond. – Akkor így a búcsú is elmaradt a csapattól? – Én ezúttal is tartottam az általam tisztességesnek megítélt viselkedési formát. Van facebook-csoportunk, ahol elköszöntem tőlük, és tiszta szívből kívántam nekik sok sikert. Egyébként itt is próbáltam megtudni a problémák okát, de semmi reakciót nem kaptam. – Próbált segítséget kérni a szövetségtől? – Igen. Azt javasolták, hogy szűrjük meg azokat, akik akadályozzák a munkát. Akik nem azt nézik, hogy ők Magyarországért játszanak, és helyettesítsük őket másokkal. Végig partnerek voltak, és kiálltak mellettem. Az elnök biztosított róla, hogy nem lehet játékosuralom. De sajnos ez amatőr sport, és mivel nem tudunk hogyan szankcionálni, így igenis van. – És a szövetség tanácsán nem gondolkozott el? – Való igaz, hogy mindenki pótolható. De nagyon kemény selejtező-csoportba kerültünk. Minőségi játékosokkal lett volna reális esélyünk a kijutásra. Feltölthettük volna csupaszív lányokkal a keretet, de az eredményesség rovására ment volna. Sajnos, ezt a helyzetet a játékosok is látják, és vissza is élnek vele. – Mi a helyzet a fiatalokkal? Reménykedhetünk abban, hogy ők már más szemlélettel lépnek a felnőttválogatottba? – Szerencsére, pozitív a helyzet az utánpótlásban. A klubokban remek munka folyik, az edzők és a lányok is nagyon lelkesek.

Kíváncsiak voltunk, hogy a szövetség vezetése hogyan ítéli meg a helyzetet. Jaczkó Róbert Gyula főtitkár nyilatkozott holnapunknak. „A kapitány nem sokkal a lemondása előtt tájékoztatott minket, hogy a lengyel túrára alig pár játékos hajlandó elmenni. Két-három nap alatt a szövetség nem tudott mit tenni. Egyébként is nehéz lett volna megoldani a problémát. Esetleg azt tehettük volna, hogy megköszönjük ezeknek a lányoknak a munkát. De tudni kell, hogy ebben az amatőr sportágban nem csak a tehetség vagy a forma a döntő a keret összeállításakor, hiszen a szövetség a világbajnoki szereplés csak egy részét tudja megtéríteni, a többit a játékosok állják. Ilyen anyagi helyzetben pedig nehéz bármit tenni az ehhez hasonló esetek ellen. Reméljük, a következő kapitány nem kerül ilyen helyzetbe. Az U19-es válogatottban is tapasztalható volt hasonló morális probléma. Még az előző kapitány irányítása alatt fordult elő, hogy a vébén elszenvedett 29-0-s vereség után mosolyogva jöttek le a lányok a pályáról. Ezért is elgondolkodtató, hogy van-e értelme egyáltalán fenntartani a csapatot? Az eddig rájuk fordított pénzből inkább megpróbáljuk felduzzasztani az utánpótlást. Emiatt döntöttünk a két válogatott közös versenyeztetése mellett.”

– Mindezek tükrében: megbánta az elmúlt évet? – Egy pillanatra sem! Még fizetés nélkül is hatalmas megtiszteltetés volt értük dolgozni. Büszkeséggel tölt el, hogy a magyar válogatottak szövetségi kapitánya lehettem. A játékosok zöme ráadásul tisztességes, teszi a dolgát. Csak könnyen befolyásolható... Biztosan nem voltam tökéletes, de nem adták a tudtomra, hogy szerintük miben hibáztam. – Vissza is ülne valaha a kispadra? – Soha ne mond, hogy soha – tartja a mondás, és én hiszek is ebben. De a mostani helyzetben nem gondolok arra, hogy újra pályáznék. Viszont tényleg nem lehet tudni, mit hoz a jövő.