UtánpótlásSport
2024. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2014-08-04 08:09

Diszkosszal, kecsesen

Dobóatléta helyett gyakran futónak nézik. Idén három métert javított az egyéni csúcsán. „Pótfelvételivel” nyert indulási jogot az ifjúsági olimpiára, s ha már ott van, újra felülmúlná önmagát. Bemutatjuk Kálmán Alexandra diszkoszvetőt.

reb Ugye, nem terveztél nyaralást? – hívta fel három héttel a bakui ifjúsági olimpiai kvalifikációs viadal után Kálmán Alexandrát Lengyák György utánpótlás-szakreferens. Az ezúttal jót jelentő nemleges választ követően a szakember elárulta a fiatal diszkoszvetőnek: az egyik rivális visszalépése miatt mégis utazhat Nandzsingba.
kalman_alexandra_mob
kalman_alexandra_mob
Bakuban ugyanis hatodik lett a diszkoszvetés fináléjában, ám az első öt ért indulási jogot. A VEDAC atlétája ennek ellenére már akkor sem volt elkeseredett, hiszen több mint egy métert javított egyéni csúcsán. Ráadásul olyan jelentős verseny hangulatát tapasztalta meg, amilyenen korábban még nem járt, és életében először repült (amitől először rettegett, később megszokta). Szóval, ha nehezen is, de elhitte Lengyáknak, hogy ha eddig nem készült nyaralni, már ne is tegye. Edzőjével, Mozsdényi Józseffel felpörgették a munkát, napi két edzéssel készülnek, rengeteg technikai foglalkozással, hogy kijavítsák a hibákat. Ugyanis a tizenhatodik születésnapját a kínai metropoliszban ünneplő diszkoszvető egészen három évvel ezelőttig inkább a focilabdát kergette, jobbhátvéd volt. Jelenlegi trénere az egyik atlétikai versenyen szúrta ki, milyen jól hajítja a kislabdát, és invitálta edzésre. Ő pedig a „szerelem első látásra” tipikus eseteként a dobókörben ragadt. A váltás persze erős volt, mégiscsak csapatsportágról szokott át egyénire, ráadásul hirtelen a lába helyett a karja lett az elsődleges „munkaeszköze”. Viszont mivel kevés ideje űzi a diszkoszvetést, nagy lépésekkel halad, és sok új impulzus éri. Május végén Bakuban 42,80-ra javította az egyéni csúcsát, amelyet néhány héttel később, a Balaton-bajnokságon 44,83 m-re tornázott. Azaz, két hónap alatt három métert fejlődött A repülést már valamelyest megszokta, bár a Nandzsingba vezető tizenegy órás út azért nem lesz egyszerű. Alexandra úgy tervezi, gyakorolja az angolt, és mivel szeret olvasni, Usain Bolt könyvével szórakoztatja magát. A csütörtökön tartott ifjúsági olimpiai eskütétel is az élmények sorát gazdagítja, hiszen többedmagával úgy gondolta, csak elmondják az eskü szövegét. Ehhez képest olimpiai bajnokok társaságában színvonalas műsort szerveztek a nekik, csak kapkodta a fejét.
kalman_alexa
kalman_alexa
Olykor azonban rá néznek hitetlenkedve. A VEDAC fiatalja nem tipikusan dobóalkat: a 175 centi magassághoz 60 kilós súly társul. „Amikor Bakuban versenyre jelentkeztem, kérdezték is, futásra jöttem? Alig akarták elhinni, hogy diszkoszvetésre… Nehezen eszem, de szedek vitaminokat, hogy jobb étvágyam legyen. Igaz, nem hízni, hanem izmosodni akarok, az kell az eredményes versenyzéshez” – mondja. Három éve, amikor a diszkoszvetésbe kezdett, nem gondolta volna, hogy „lesz belőle valaki”. A nandzsingi indulással viszont egyik álma teljesült (a másik a hagyományos olimpiai részvétel). „Szeretnék döntőbe jutni, és minél jobban dobni, de nem mondok konkrét helyezést. Az ellenfelekre nem figyelek, direkt meg sem nézem, kik indulnak. Úgysem az számít, milyen eredménnyel nevez valaki, hanem hogy az adott napon mit dob. Nekem gyakran technikai gondjaim akadnak: amennyiben ezek elkerülnek, lesz esélyem jól szerepelni.”