UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2014-10-07 13:07

Támadó védő

Gólt lő, gólpasszokat ad és közben a védőfeladatait is kiválóan ellátja. Szerencsi Miklós szélsőből lett bekk, aki három éven belül szeretne az MTK felnőtt csapatának tagja lenni. Ez az ő szezonja lehet.

Nagy-Pál Tamás Nagyon megy eddig az MTK U17-es csapatának. A Sándor Károly Akadémia növendékei eddig minden meccsüket nyerték, ráadásul mindössze öt gólt kaptak hét forduló alatt. Legutóbb a Kaposvár ellen arattak könnyed, 6-1-es győzelmet. A hátsó alakzat bal oldali védőjével, a 16 éves Szerencsi Miklóssal beszélgettünk. – Ismét nyertetek, a szezonban már hetedszer. – Nem volt túl erős az ellenfél… – Akkor ment a játék? – Jól tartottuk a labdát, így sokat voltam játékban, és megnyertem a párharcaimat. Hátul nem volt túl nehéz dolgom. Viszont támadásban, háromszögelésből passzoltam, és abból lett a gól. – Ha jól tudom, nem először veszed ki a részed gólból. – Volt már négy gólpasszom, és a Videoton ellen szöglet után kapásból be is találtam. – Ez utóbbi a kedvenc meccsed akkor az idei szezonból? – Nem, a Honvéd elleni, azt 2-0-ra nyertük. Nagyon kemény találkozó volt, mint mindig, ha a két akadémia találkozik. Erősebb csapat fizikailag a kispesti, de felvettük a versenyt, ráadásul játéktudásban jobbak voltunk náluk. Ezen a meccsen izzadtam meg hátul a legjobban. – De lehoztátok kapott gól nélkül, ahogy még három másikat is. Minek köszönhető, hogy ennyire biztos a hátsó alakzat? – Elég jó csapattársaim vannak. Remek a középpályánk, így nem kell annyit a védekezéssel törődni. Inkább a támadásépítésekre törekszünk. Kevés helyzetük van az ellenfeleknek, gólt is alig kapunk. – Akkor a védekezést nem sokat tudjátok gyakorolni… – Azért vannak meccsek, amelyeken igen. – Konkrétan mit? – A területvédekezést, nálunk csak ez létezik. Ezen kívül azt várja el az edző, hogy ha ránk hozzák a labdát és előnyben vannak, akkor lassítsuk az ellenfelet, ne szálljunk el lövőcselekre. – És a te balosod sűrűn elsül? – Rendre részt veszünk a támadásépítésekben. A két belső védő kihozza a labdát, a szélső bekkek pedig felviszik. Így sokszor felérek. Nem okoz gondot, mert régebben balszélső voltam. De jobban szeretek hátvéd lenni, mert több labdát kapok, sokkal aktívabb a poszt. Ráadásul szerintem jól olvasom a játékot. – Miben kéne fejlődnöd? – Mindenben, de főképp a gyengébbik lábammal. Aztán erősebb, gyorsabb is leszek még, remélem. A rúgótechnikám és a mentális képességeim eddig rendben vannak. – Hibátlan teljesítménnyel álltok a tabella élén. A cél csakis a bajnoki cím lehet? – Nagyon örülnénk neki. Ezen kívül szeretnénk minél kevesebb gólt kapni. Ehhez csak nagyon ritkán szabad hibáznom. És további találatoknak, előkészítéseknek is örülnék. – Akkor újra felfigyelhetnek rád a korosztályos válogatottak szakemberei? – Két-három évvel ezelőtt behívtak, még balszélsőként. Azóta nem, de nagyon remélem, hogy visszakerülhetek. – És a távolabbi kilátások? – Jó lenne bekerülni az MTK felnőttcsapatába. Szerintem legkésőbb három év múlva már oda kéne érnem.

A csapat vezetőedzője, Petres Tamás így jellemezte védőjét: „Igazi játékos balbekk, aki ésszel futballozik. Törékeny srác ugyan, de sokat fog még erősödni. Pengés, labdabiztos futballista. Az edzésmunkája kiváló, igazi partner és a meccseken a támadásépítésekben is használni tudjuk.”