Egy család, két kapás szélső

Lovas Péter és öccse, Márton teljesen különböző személyiségek. Egy dologban viszont mindketten egyetértenek: életük a vízilabda. Péter az U18-as válogatottal világbajnokságot nyert, Márton követni szeretné testvére példáját.

Pusztai Viola Lovas Péter és öccse, Márton is a tizenkettes sapkát viseli a vízben. Mindketten kapás szélsőt játszanak, mert hasonló az alkatuk, robbanékonyak és a korosztályukhoz képest gyorsak. Külsőleg is némileg hasonlítanak egymáshoz, édesanyjuk, Villányi Rita viszont azt mondja, a személyiségük teljesen különböző. – Marci kicsit lobbanékonyabb, hirtelen természetű, de ez a korából is fakad, másképp áll az élethez, mint Peti.

– Azért elég jól kiegészítjük egymást, ami belőlem hiányzik, az benne megvan, és fordítva – veszi át a szót Péter. – Azt gondolom, hogy alapvetően jó testvérek vagyunk, nemcsak mi ketten, de a nővéremmel és a húgommal négyesben is. Akik szintén sportolnak: Júlia, a legidősebb testvér édesapja, Lovas Péter nyomdokaiba lépve kosárlabdázik, a hét éves kislány pedig egyelőre még nem döntötte el, melyik sportágakat válassza. A tizennégy éves Marci viszont határozottan rávágta, ő bizony a bátyja példáját követte, amikor a vízilabda mellett kötött ki, és Pétertől eltérően nem is próbált ki mást. – Négy évesen kezdtem úszni, s bár jól ment, unalmas volt a faltól-falig úszkálás. Gondolkoztam azon, hogy én is kosárlabdázzak, mint apu és a nővérem, de végül a vízilabda mellett döntöttem. Akikkel beszéltem, mind az UVSE-t javasolták, így ebben a klubban kezdtem el játszani.

Mostanra pedig már a felnőtt csapat keretébe is bekerült: a legutóbbi, ZT-Eger elleni bajnokin egy negyedet játszott az OB I-ben. Az UVSE ifjúsági gárdájának pedig már most meghatározó tagja, mint ahogy az U18-as világbajnoki címből is kivette a részét. –  Éreztem, hogy meg fogjuk nyerni a vb-t. Azért az ötméteres párbaj alatt nagyon izgultam, életem leghosszabb pár perce volt. Mindenkinek végigpörgött a fejében, hogy milyen régóta dolgoztunk ezért a sikerért. Nem tudom szavakba önteni az érzést, amikor Kiss Kristóf belőtte az utolsó ötméterest és világbajnokok lettünk. Gyakorlatilag felrobbant a kispad. Akkor igazán nem fogtuk fel mi történt velünk, idő kellett ahhoz, hogy feldolgozzuk. Nagyon sokan gratuláltak, ami rendkívül jól esett, de nem áll meg a világ, tovább kell dolgozni. Péter elsősorban minél több lehetőséget szeretne kapni az OB I-ben, hogy fejlődni tudjon és haladjon tovább a megkezdett úton. Hogy ez mire lesz elég, még ő sem tudja. Marci egyelőre a serdülőbajnokságra koncentrál, de természetesen bátyja útját követve, később ő is világbajnok akar lenni. A vízilabda és az iskola mellett egyébként nem jut túl sok idő a kikapcsolódásra. Péter, ha teheti, a barátaival találkozik, Marci pedig minden szabad percét a tóparton tölti.

– A horgászat már egészen pici kora óta a hobbija, bár én ezt már inkább szenvedélynek mondanám. Imádja, és meglepően tájékozott is benne – árulta el édesanyja, Rita. Pétertől a horgászat teljesen távol áll, ahogy mondta, neki túlságosan unalmas. Korábban viszont belekóstolt a modellkedésbe, bár erről nem akart beszélni. Édesanyjától azért megtudtuk, hogy színes egyéniségként szeret új dolgokat kipróbálni, s mivel többen megkeresték, úgy gondolta, nincs vesztenivalója, ráadásul még a szakma háttérmunkája is érdekli. – Azt gondolom, hogy Peti pontosan tudja, ez a nagyon szép és csillogó világ csak mellékvágány, és valójában nem ez az ő élete.