Gerelytelepítés

A korábbi versenyző, Baumgartner Eszter irányításával a Haladás VSE igyekszik meghonosítani Szombathelyen és a térségben a korábban nem éppen felkapott gerelyhajítást. Egy hónap után már tíz lelkes fiatallal foglalkozhat.

reb Lengyák György, az atlétikai szövetség utánpótlás-szakreferense fáradhatatlan, ha szeretett sportága fejlesztéséről van szó. Nem csoda, hogy a Haladás VSE-ben edzősködő szakember felvetette a klub ügyvezető elnökének, Pödör Zoltánnak, mi lenne, ha meghonosítanák a gerelyhajítást a térségben? Ugyanis a Dunántúl ezen része az atlétikának nem erről a szakágáról híres – Szombathely inkább a néhai Németh Pál dobóműhelyéről, a kalapácsvetésről  ismert.

A szakreferens annyira bízott az előrelépésben, hogy még a nyáron vásárolt tíz tanulógerelyt, s a körülmények szerencsés alakulása is kezére játszott. Még korábban visszaköltözött a szülővárosába az egykori remek gerelyhajító, Baumgartner Eszter, aki immár háromgyermekes anyukaként egyre nagyobb figyelmet fordítana a sportág oktatására. Baumgartner fiatal korában még Szombathelyen ismerkedett meg az atlétikával, de mivel gerellyel akkor sem foglalkoztak a városban, a gimnázium után a fővárosba költözött. Előbb Kulcsár Gergely, majd külföldre szerződése után Radák Zsolt tanítványaként 53,68 méterig jutott, ám 1997-ben sérülés miatt abbahagyta a versenyszerű sportolást. Az elmúlt éveket elsősorban három gyermekének szentelte, de így is foglalkozott például Ormay Anikóval, aki kétszer is fináléba jutott U23-as Európa-bajnokságon. A Haladásban viszont immár szerződéses edzőként nagy fába vágta a fejszéjét: a szakág szempontjából eddig szűz területen honosítaná meg a gerelyhajítást. Ahogy az szokás, először járja az iskolákat, és a testnevelőtanárok segítségével figyeli a gyerekeket, akik közül már talált is néhányat ügyeset. Röpke egy hónap alatt tíztagú csapat gyűlt össze, heti négy edzést tart az ifjaknak. A körülmények még nem ideálisak, hiszen a tréningeket csak késői időpontban tudják tartani, ami a sötétedés miatt nem szerencsés. Már eldőlt azonban, a fedett futófolyosón is készülhetnek, így az időjárás nem zavarhatja a munkát, illetve a másik városi pályán ideális gerelyhajító körülmények várják őket.

– A gyerekek nagyon odavannak, egyenpóló kell névvel, és rajta egy gerelyhajító – beszél az élményekről a szakmába teljes lendülettel visszatérő Baumgartner. – Persze az igazán kemény edzések még nem kezdődtek el, ám azt hiszem, a már megszerették a sportágat. Olyan értelemben egyoldalú a gerelyhíjítás, hogy az ügyesebbik kézzel dolgozunk, viszont sosem monoton, sokféle mozgásformát csinálunk. Igaz, az előbbi cáfolatára kedves történetet idéz fel. Amikor még versenyzőként először találkozott Németh Miklóssal, az 1976-os montreali olimpia gerelyhajító bajnoka elsőre a nevét kérdezte, másodjára pedig azonnal azt, hogy dolgozik-e az ügyetlenebb kezével. Ez ugyanis fontos, mert általa az ügyesebbik, dobókéz is fejlődik. Ennek szellemében gyakoroltat a fiatalokkal, akik persze még berzenkednek ettől. Pedig az előrelépéshez ez is szükséges, az edző az első évben már országos bajnoki indulást tűzött ki célul. Ez korántsem megvalósíthatatlan, pláne a szakág mai állapotát látva. Amikor erről kérdezzük a korábbi versenyzőt, óhatatlanul komorabban válaszol. – Nagyjából húsz évvel ezelőtt, amikor versenyeztem, előfordult, hogy ötven méter feletti dobással döntőbe sem jutottam az országoson. Manapság egy-két kivételtől eltekintve dobogóra lehet állni ezzel az eredménnyel. Vannak ügyes atléták, de kevés a versenyző, nincs valódi konkurencia, és nem látom a folyamatosságot, hogy rendre felbukkannának fiatalok. Igaz, hosszabb idő után foglalkozom újra igazán aktívan a sportággal, ismét bele kell ásnom magam.