2014-12-08 13:40
Csak a zongora hiányzik
A húszéves Bodonyi András november eleje óta Szegeden, az olimpiai bajnok Vajda Attila társaságában edz. A diósgyőri kenus nem váltott klubot, de a Tisza-parti városba költözött, hogy álmai megvalósítására a legjobb helyen készüljön fel.
reb Hitte is, nem is Bodonyi András, amikor márciusban, a portugáliai közös táborban azzal állt elé az olimpiai bajnok Vajda Attila: szívesen látná Szegeden, edzőpartnerként. Keveset mondunk, ha úgy fogalmazunk, a Diósgyőri Kajak-kenu Club húszéves kenusa örült az ajánlatnak, a szezont persze még befejezte klubbeli páros társával, Viola Viktorral. A korábban az ifjúságiak között kétszeres világbajnoki maratoni egység idén, az oklahomai világversenyen az ötödik helyen zárt, ráadásul a szegedi U23-as vb-n nem jutott fináléba. Októberben Bodonyi megkereste a klasszist, áll-e még az ajánlat. – Sokáig töprengtem, mégis miért engem választott Attila – osztja meg gondolatait. – Nem elsősorban szakmai érvekkel állt elő, hanem azt mondta, érzi bennem a tanulásvágyat és az alázatot. Persze lehetnék akármilyen jó emberileg, ha a vízen nem lenne rendben minden.
„Örülök, hogy a személyében ilyen jó edzőpartnerem lett, keményen dolgozik, főként a futásban jár élen, én pedig az úszásban és a konditeremben tudom húzni őt" – idézte Vajdát a Nemzeti Sport.
A fiatal kenus kezdetben nehezen oldódott fel a bajnok társaságában, de a tisztelet mellett mostanra harmonikus mindennapi viszony alakult ki közöttük. Szegedet az edzőtáborokból és versenyekről korábban is jól ismerte, így a kezdeti nehézségeket leszámítva könnyedén beilleszkedett.