Fülsiketítő finálé

Véghez vitték a lehetetlent a Vasas lányai: meccslabdáról fordítottak, és nyerték meg a Magyar Kupa döntőjét. Pekárik Eszter örökre emlékezni fog rá, és úgy érzi: az elmúlt évben jó irányba mozdult el a magyar röplabda.

Nagy-Pál Tamás A 18 éves Pekárik Eszter (címlapfotó: hunvolley.hu) pályafutása legfontosabb mérkőzésére készült nemrég, hiszen a Vasassal a Gödöllő ellen lépett pályára a Magyar Kupa döntőjében. Akkor még biztosan nem sejtette, hogy a harmadik játszmában az ellenfélnek meccslabdája lesz, a végén mégis aranynak örülhet.

„Hihetetlen érzés volt, amikor megszereztük az utolsó pontot. Kis időbe telt, mire tényleg elhittem, hogy megcsináltuk. Az ilyen győzelem feltölti az embert, erőt ad. Volt mit ünnepelni a csapattal és a szurkolókkal.” Pekárik úgy érzi: jól kezdték a meccset, aztán hullámvölgybe kerültek, görcsössé vált a játékuk. „De mindvégig tudtuk, hogy egy a célunk: megvédeni címünket a kupában. Együtt, igazi csapatként küzdöttünk, és sikerült. Mindvégig hittem abban, hogy összejöhet. Az lebegett a szemem előtt, hogy egyszer már tudtunk fordítani ellenük ekkora hátrányból. De azt is tudtuk, hogy most sokkal nehezebb lesz.” A harmadik felvonás gödöllői szettlabdája után sikerült kikerülni a hullámvölgyből. „Akkor már minden labda jól pattant nekünk, és feljavultak az egyéni teljesítmények. Az ötödik szettben már ők is többet hibáztak. Összességében úgy érzem, bennem is maradt még, emiatt el-elbizonytalanodtam. De visszagondolva a meccsre, amit hozzátettem, éppen elég volt a sikerhez.”

Elmondta: soha nem volt még kezdőjátékos ilyen fontos meccsen. „Emiatt a hangulatomat másnak éreztem, nagyon vártam a döntőt. Sokkal jobban rápörögtem a meccsre, de izgatottabb is voltam. A külső tényezőket már bemelegítés közben ki tudtam zárni. Erre a meccsre talán egész életemben emlékezni fogok, hiszen véghez vittük a lehetetlent: meccslabdáról fordítottunk, és nyertünk. Bizonyítottuk, hogy kellő hittel és jó csapatmunkával bármit elérhetünk.” A finálé nemcsak a végletekig kiélezett győzelem, hanem a hangulat miatt is emlékezetes maradhat számára. „Le a kalappal a szövetség előtt, nagyon színvonalas döntőt szervezett. Tele volt csarnok, a szurkolók majd’ leestek a lelátóról. Még a saját hangomat sem hallottam a dudától és a dobtól. Fantasztikus volt. Úgy gondolom, a magyar röplabda jó irányba mozdult ebben a szezonban: többen kíváncsiak a meccseinkre. És remélem, ez csak javulni fog.” És persze kupagyőzelem után nem is lehet más a cél, mint a bajnokságban is elhódítani az aranyérmet. „Nagyon szeretnénk a döntőbe jutni, az a következő cél, de addig még hosszú út vezet. Kemény munkára és kitartásra van szükségünk. De ha továbbra is igazi csapatként küzdünk, akkor minden álmunk valóra válhat.”