Az edző elfogadja, ha tanulás miatt hiányzik a sportoló?
Három utánpótlásedzőt kérdeztünk meg arról, hogy az érettségihez közeledve mennyire jellemző a fiatal sportolók hiányzása a tanulásra hivatkozva.
Április elején a sakkozók Bükön rendezett korcsoportos országos bajnokságának U18-as leánymezőnyében mindössze három fő indult el. Horváth Csaba, a sportági szövetség ifjúsági bizottságának elnöke a hiányzás okát elsősorban az érettségire való felkészülésben látta. A fiatalok távolmaradása a sakk ob esetében a tanulásra hivatkozva egyébként elfogadható, hiszen kilenc napon át zajló megméretésről van szó. Kíváncsiak voltunk, hogy a többi sportágban
A már számos kiváló atlétát nevelő veszprémi Sportolj Velünk Sportegyesület elnöke, edzője, Tóthné Stupián Anikó szerint, aki komolyan gondolja a sportolást, az meg tudja oldani a tréningeken való részvételt.
„Nemrég jöttünk haza egy egyhetes horvátországi edzőtáborból, ahol három érettségizünk is velünk volt. Ők amikor tehették, akkor tanultak a pihenőidőben. Van egy olyan versenyzőnk is, akinek a válogatott viadal egybeesne az emelt szintű érettségijével, ezért már a tanulmányi osztályon keresztül megtette az intézkedéseket, hogy ha ott lesz a magyar csapatban, akkor napolják el a vizsgáját. Tehát azok, akik komolyan gondolják a sportolást, össze tudják hangolni a feladatokat.
Sokszor a szülők nyomására kér szabadnapot a gyerek. De ebből a gyerek nem csak azt ismeri fel, hogy tanulni kell, hanem azt is, hogy van kibúvó a kötelességek alól. Most éppen tanulásra hivatkozva hiányzik, később egyéb indokok is jönnek majd. A tanulás nálunk is kiemelten fontos, de a sport mellett, nem pedig helyette. Azt gondolom, a tanulás miatt hiányzó gyerekek egyébként sem tanulnak többet, ha igen, akkor feleslegesen. Természetesen betegség miatt lehet hiányozni, emellett azt szoktam mondani, hogy még az esküvőt és a temetést fogadom el. A fiatalabb korosztályokban egyébként egészen elképesztő kifogásokat tudnak találni a hiányzásra. Egy anyuka a közelmúltban azt írta, hogy a választási értékelési buli kipihenése miatt nem tud jönni a tizenkét éves fia. De az egyik kedvencem az, hogy a gyerek rosszat álmodott.”
A Semmelweis OSC ifjúsági fiú vízilabdacsapatát irányító Petik Attila elmondta, hogy az érettségi időszakban előre meg kell tervezni az edzésnaptárt.
„A tanulás mindig is kiemelten fontos volt a klubban, hiszen tudjuk, nem lesz mindenkiből élvonalbeli játékos. Ma már kicsit más világ van, mint annak idején az én fiatalkoromban volt, és ehhez alkalmozkodniuk kell az edzőknek.
A csapatban vegyes a kép, hiszen az érettségizők mellett vannak, akik még nem érettségiznek és vannak egyetemisták is. Az érettségi hetében biztosan lesz olyan, aki az esti edzésre nem fog lejönni, mert másnap reggel van jelenése a vizsgán. Egyébként év közben nem jellemző a hiányzás.”
Az Alba Volán SC öttusaszakosztályának futó- és lövőedzője, a Magyar Öttusa Szövetség utánpótlás-sportszakmai referense, Kovács Sarolta is az elfogadó trénerek közé tartozik.
„A hazai versenynaptár elkészítésénél figyelembe vesszük az érettségi időpontját. Jelenleg a harmadik diplomámat csinálom, ezért tudom, hogy
Az öttusa sok időt és energiát igényel, ezzel együtt egyéni sportág, így ha ütközés van, akkor egyszerűbb a kimaradt gyakorlás pótlása. Megesik, hogy a gyerekek iskolai elfoglaltság miatt késnek edzésről, olyankor próbálunk rugalmasak lenni és csúsztatva, de elvégezzük az aznapra tervezett programot. De az öttusát többnyire csak az csinálja, aki szenvedélyesen szereti és nem akarja, hogy elmaradjon az edzése. Az érettségi mellett az érintett korosztály a jogosítvány megszerzésének elfoglaltságai miatt is kérhet hiányzást, de ismerem azt is, hogy a fodrásznak csak ekkor volt időpontja. Igyekszem rugalmas lenni, de a kimaradt munkát bepótoltatom.”
(Kiemelt kép forrása: elte.hu)