UtánpótlásSport
2026. május 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2015-03-03 22:01

Kun Anna is aranyérmes

Kun Anna nyerte a junior női párbajtőrözők viadalát a maribori Európa-bajnokságon. Rendkívül türelmesen és taktikusan vívott egész nap, az elődöntőben aranytussal győzte le svéd ellenfelét. A döntő ahhoz képest sima volt.

Pusztai Viola Wifi. Manapság már majdnem mindenhol elérhető: vonaton, buszon, bevásárlóközpontban, pubban, és szállodában. Jó esetben. Húsz évvel ezelőtt még a szót sem ismertük. Bányai Zsombor talán még egyéves sem volt, amikor 1997-ben az első szabvány megjelent. 2015-ben, ha valahol nem elérhető, az embert egyszerűen megőrjíti.
Bányai Zsombor
Bányai Zsombor
Félreértés ne essék, én egészen nyugodtan mentem egy-két Agymenők epizód után aludni, anélkül, hogy a fentebb említett, újdonsült junior Európa-bajnoki ezüstérmes párbajtőröző nyilatkozata megérkezett volna Mariborból. De ami késik, nem múlik: éjjel három körül landolt a virtuális postaládámban. −  Tudatosan készültem a versenyre, ami megalapozta a teljesítményemet, és ez már a csoportkörben látszott. 6-0, ritkán zártam mostanában ilyen mérleggel. A szerencsés sorsolásnak köszönhetően a nehéz ellenfelek a tábla aljára kerültek, míg én a tetején besétáltam a négybe. Itt már erős vívókkal találtam szembe magam: az ukrán Sztankevics elleni asszó kemény volt, de az első akadályt leküzdöttem. Az izraeli Freilich viszont ismét jobbnak bizonyult, bízom benne, hogy a vébén fordul a kocka.  A döntőben amúgy kiugrott a vállam. Remélem, a csapatversenyre már enyhül a fájdalom. Lógok neki eggyel: a junior Eb-bronzérmes tőröző Pásztor Flórát is előkerítette nekem. Persze nem az éjszaka közepén kértem tőle. − Hihetetlenül boldog vagyok – írta a Törekvés SE vívója. – Főleg azért, mert úgy jöttem Mariborba, hogy egyéni éremmel szeretnék hazatérni. Ez a saját korosztályomban, kadetben nem sikerült, emiatt eléggé el voltam keseredve.  A juniorok egyéni versenyében nagyon nyugodt voltam, ez lehetett a siker kulcsa. Elképesztően koncentráltam, nem izgultam túl az asszóimat. Nagy meglepetés volt nekem ez az érem. Az, hogy nem sikerült fényesebbre, abban a pillanatban, amikor vesztettem az elődöntőben, elszomorított. De pár perc elteltével felfoghatatlanul örültem a bronznak.
Kun Anna Fotó: Augusto Bizzi/FIS
Kun Anna Fotó: Augusto Bizzi/FIS
Kun Anna nyugodtan megkövezhet. Nem volt véletlen, hogy az Eb előtt őt kaptuk mikrofonvégre a beharangozóhoz, hiszen remek eredményeket ért el az elmúlt egy-két hónapban. De valahogy mégis az maradt meg bennem, hogy a junior női párbajtőrözők a szezonban mérsékeltebb teljesítményt nyújtottak. Ezt a 64 között búcsúzó Siklósi Enikő és Felker Adrienn nem is cáfolta meg. Mint ahogy a 2014-ben junior Eb-bronzot nyerő Bohus Réka sem jutott tovább a harminckettőből. A Tata vívóját viszont a csoportkör után 6/0-s mutatóval a negyedik helyen rangsorolták. 15-11 – ennyire verte a negyeddöntőig vezető úton a két izraeli ellenfelét, majd az orosz Komarovát is. Az elődöntőért vívott asszóban – ahogy addig – türelmesen és taktikusan győzte le az orosz Kuzmjenkovát 15-9-re. Az elődöntő már közel sem volt ilyen egyszerű Linde ellen. Bár szinte végig vezetett egy tussal, a svéd rendre egyenlített. Azt nem mondhatjuk, hogy egymásnak ugrottak volna a lányok, hiszen az idő leteltekor 10-10 állt az eredményjelzőn. Jött az egyperces ráadás, és a svéd lett a kedvezményezett, de Anna szúrt, és talált, ami döntőt eredményezett. 5-5-ig volt szoros. A junior-világranglista vezető olasz Marzani hiába támadott rendületlenül, a találatok nem az ő oldalán gyarapodtak. Pedig 8-5-nél még cipőfűzőt is kötött, és a haját is megigazította, de a tusokat továbbra is ő kapta. 15-8, ennyire nyert Anna, megszerezve élete első Eb-érmét. Ennél fényesebbre nem is sikerülhetett volna. Még szép, hogy a pástra berohanó edzők és a társak a levegőbe dobálták.

Junior női párbajtőr egyéni, 91 induló. A csoportmérkőzéseken: Kun Anna 5 győzelem/0 vereség, Siklósi Enikő 3/2, Bohus Réka 3/3, Felker Adrienn 3/3 (valamennyien továbbjutottak). A 32 közé jutásért: Kun-Kanevszki (izraeli) 15:11, Bohus-Ozkalayci (török) 15:10, Siklósi-Hornischer (német) 10:15, Felker-Komarova (orosz) 4:15. A 16 közé jutásért: Kun-Hecht (izraeli) 15:11, Bohus-Kuzmenkova (orosz) 13:15. Nyolcaddöntő: Kun-Komarova (orosz) 15:11. Negyeddöntő: Kun-Kuzmjenkova (orosz) 15:9. Elődöntő: Kun-Linde (svéd) 11:10. Döntő: Kun-Marzani (olasz) 15:8. Végeredmény: 1. Kun Anna (edző és válogatott edző: Plásztán Attila), 2. Marzani (olasz), 3. Linde (svéd) és Brovko (ukrán), …30. Bohus Réka, …42. Siklósi Enikő, …50. Felker Adrienn.

Bancsics Máté és Varga József Fotó: Augusto Bizzi/FIS
Bancsics Máté és Varga József Fotó: Augusto Bizzi/FIS
Öt érem egyéniben – szenzációs teljesítmény. Délutánra már csak az a kérdés maradt: lesz-e hat? Félő volt, hogy nem. Ahogy arról az Eb előtt Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány is beszélt, a legkevésbé a férfi kardozóktól várható a dobogós helyezés. Ez igazolódott: Dobó István már a 64 között búcsúzott – összesen 59 induló (!) volt a fegyvernemben −, Péch Miklós győzte le. A tizenhat között viszont már utóbbi sem volt érdekelt, ahogy Kossuth Bálint sem. Pedig az UTE vívójának jó kilátásai voltak a továbbjutásra, hiszen majdnem végig vezetett a későbbi bronzérmes, orosz Andrejev ellen. Az utolsó tus azonban nem az övé lett, kikapott 15-14-re. Bancsics Máté viszont magabiztosan verte a 32 között belga ellenfelét. A nyolcaddöntőben a görög Gjakumatosz ellen 8-5 után fordított, aki 14-12-nél piros lapot kapott. Ezt a GEAC kardozója köszönte szépen, és ment a nyolc közé. Ahol a Kossuthot búcsúztató Andrejev várt rá, és kétséget sem hagyva arról, ki jut a négybe, 15-10-re megverte. Bancsics így a hetedik helyen végzett.

Junior férfi kard egyéni, 59 induló. A csoportmérkőzéseken: Bancsics Máté 3 győzelem/2 vereség, Kossuth Bálint 3/2, Péch Miklós 3/3, Dobó István 2/3 (valamennyien továbbjutottak). A 32 közé jutásért: Bancsics-Swierk (lengyel) 15:11, Péch-Dobó 15:10. A 16 közé jutásért: Bancsics-De Visscher (belga) 15:9, Kossuth-Andrejev (orosz) 14:15, Péch-Danyilenko (orosz) 12:15. Nyolcaddöntő: Bancsics-Gjakumatosz (görög) 15:12. Negyeddöntő: Bancsics-Andrejev (orosz) 10:15. Végeredmény: 1. Danyilenko (orosz), 2. Bonsanto (olasz), 3. Andrejev (orosz) és Voronov (ukrán), ...7. Bancsics Máté (edző: Navarrete József, válogatott edző: Varga József), …25. Kossuth Bálint, ...29. Péch Miklós, ...40. Dobó István.