Cseh László érkezése nagy hatást gyakorol a vele közös uszodában, Törökbálinton készülő fiatalokra. A mester – vagy nevezhetjük inkább partnernek –, Plagányi Zsolt szerint a kitűnő úszó jelenléte hatalmas pluszt ad nekik.
reb Mint ismert, a háromszoros olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok úszó, Cseh László hosszú évek után elhagyta nevelőegyesületét, a Kőbánya SC-t, s egyik nevelőedzője, Plagányi Zsolt foglalkozik vele tovább. Bár „papíron” az Egri Úszó Klub versenyzője, a mindennapokban otthonától nem messze, Törökbálinton rója a kilométereket.
cseh_laszlo_mti
– Érdekes élmény a fiatal Cseh László után a hihetetlen nagy tapasztalatú úszót edzeni – beszél a közös munkáról Plagányi Zsolt. – Gyerekként sem lehetett nem észrevenni, hogy mennyire tehetséges. Persze akkor a fiatalt kellett bevezetni a sportágba, átadni neki a technikát, megismertetni vele az úszás örömét. Most pedig érett versenyzővel dolgozom. Amikor elhatározta, hogy még többet akar kihozni magából, megtiszteltetésnek vettem a megkeresést. Partneri a viszony, és nagy öröm a közös munka.
Nemcsak az edzőnek élmény a felkészülés, hanem a törökbálinti uszodában készülő ifjú versenyzőknek is. Plagányi versenycsoportot is treníroz, amelyben a legidősebb úszó tizenöt éves.
Az edző elmondása szerint egyelőre nem érezhető, hogy a klasszis érkezése miatt többen érdeklődnének a sportág iránt, bár az is tény, a törökbálinti uszoda így is „telt házas”. Ettől függetlenül nem nehéz elképzelni, hogy mennyi pluszt jelent a fiataloknak, hogy mellettük a az elmúlt évtized egyik legeredményesebb hazai kiválósága szeli a habokat.
– A legutóbbi nemzetközi, berlini versenyen is nagyon sok fiatal kereste meg Lacit, hogy aláírást vagy fotót kérjen. Jól látható, nagy hatással van mindenkire: óriási a rutinja. Aki igényli, annak szívesen segít, és úgy is látom: élvezi ezt a szerepet. Persze sokat számít, hogy mit akar a fiatal, képes-e reális célokat kitűzni maga elé,s hajlandó-e dolgozni érte. Aki csak sodródik az árral, annak mindegy, hogy Cseh László ad-e hasznos tippeket. Aki viszont elszánt, annak nagyon ösztönző a világklasszis jelenléte.