UtánpótlásSport Úszás: Antal Dávid ezüstérmes 200 m pillangón az ifjúsági világbajnokságon
2025. augusztus 25.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI U18-AS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Keresés:

Sportágak

Úszás

2015-03-12 17:37

"2021-ben is lesz vb"

A Jövő bajnokai-program ugyanazt a kiemelt figyelmet kapja, ahogy eddig is – rögzítette Gyárfás Tamás, a hazai úszószövetség elnöke. Vallja, a tehetséges fiatalok még inkább beérhetnek a 2019-es junior-világbajnokságra. És persze 2021-ben is lesz felnőtt-világverseny.

reb Szerdán gyakorlatilag másodszor ünnepelhette meg a hazai sport, hogy vizes-világbajnokságot rendez Budapest. A mexikói Guadalajara helyére a főváros ugrott be, így 2021 helyett 2017-ben látja vendégül a világot a Dagályon épülő csodakomplexumban. A 2017-es junior seregszemle pedig két évvel későbbre került. Gyárfás Tamást, a hazai szövetség elnökét – aki egyben a nemzetközi szövetség (FINA) alelnöke, és az európai (LEN) kincstárnoka – az utánpótlás-vonatkozásokról kérdeztük. – Mennyire játszott szerepet a mérlegelésben a Jövő bajnokai-program, amikor a 2017-es vizes-világbajnokság rendezéséért jelentkeztek? – A tehetségtámogató rendszerben a 2002-es korosztállyal kezdtünk foglalkozni. A junior-világbajnokságon tizennyolc év a felső korhatár, azaz, az úszóink többsége még a fiatalabbak közé tartozna 2017-ben. Azt gondolom, hogy még inkább felnőhetnek a feladathoz azzal, hogy két évvel később szállnak vízbe hazai környezetben a korosztályos világversenyen.
gyarfas_tamas_beliczay_laszlo_mti
gyarfas_tamas_beliczay_laszlo_mti
– Egyértelmű volt, hogy – ha nem is az eredeti időpontban, 2017-ben – hazánk junior-vébét rendez? – Mindenképpen. Szó sem lehetett arról, hogy „csonkolás” történjen. Ugyanakkor muszáj volt kihasználnunk, hogy ennyien támogatják a felnőtt-világeseményt. Orbán Viktor miniszterelnök úr, a pártok emellett állnak. Óriási a figyelem, vélhetően így jóval gördülékenyebben épülhet fel az uszoda is. – Várható bármiféle változás a Jövő bajnokai-programban? – Nem, hiszen ne felejtsük el, 2021-ben is rendeznek vizes-világbajnokságot. Egerszegi Krisztina vagy Darnyi Tamás sem úszott hazai közönség előtt, még Európa-bajnokságon sem, mégis ismeri őket a világ. Ugyanolyan kiemelten menedzseljük tehetséges fiataljainkat, ahogy eddig is. Több utánpótlás-válogatott nemrég Hollandiában járt, hamarosan pedig Dubajba utaznak edzőtáborba. Az oroszokkal is megegyeztünk már, és tárgyalok a törökökkel is. A lehető legjobb körülményeket és felkészülési lehetőséget akarjuk biztosítani az utánpótlásnak is. – Győzik majd erővel a vb-szervezést és tehetségtámogató programmal járó feladatokat? – Számos világversenynek adtunk otthon az elmúlt években, van tapasztalunk, így, bár tényleg rengeteg feladat vár ránk, ez semmit sem von el a fiataloktól. – Várhatóan több jelenlegi klasszis pályafutását meghosszabbítja a két év múlva esedékes hazai világesemény. Hogy látja, a fiatalok közül kik kerülhetnek be a magyar úszócsapatba? – Hosszú Katinkával, Gyurta Dániellel, Bernek Péterrel, Verrasztó Dáviddal, az örökzöld Cseh Lászlóval vagy a mindent kibíró Risztov Évával és a nyílt vizesekkel bombaerős a válogatott, így nem lesz egyszerű dolguk a fiatalabb generációk tagjainak. Ugyanakkor az a csodálatos a sportágban, hogy nincs helye szubjektivitásnak, a stopper mindent megmutat. Ha arra gondolok, hogy Londonban három tizenöt éves úszó is győzött, a két tizenhárom éves tehetség, Késely Ajna és Gyurinovics Fanni is odaérhet. – Friss hír, hogy 2017-ben az iskolai úszó-világbajnokságnak is Budapest ad otthont. – Éppen néhány órája beszéltem Balogh Gáborral, a Magyar Diáksport Szövetség elnökével, aki az együttműködésünket kérte. Le a kalappal előttük, hogy ilyen rangos esemény rendezési jogát nyerték el. Abban maradtunk, hogy egyelőre a vizes-világbajnokság szervezését indítjuk el, utána pedig megtalál, és összedolgozunk. Az iskolai világversenyt áprilisban tartják, jó kérdés, hogy hol. Talán éppen ez lesz a márciusra ígért új uszodakomplexum első versenye. A legfiatalabb vehetnék birtokba először a csodapalotát. Stílusos avatás lenne!