UtánpótlásSport
2025. augusztus 3.
  • instagram
U17-es leány kézilabda Európa-bajnokság, Podgorica
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2015-04-11 16:34

Itáliai ugródeszka

Zarka Péter szerint sokat tanultak az olaszországi tornán, még, ha picit jobb eredményt is várt az U19-es válogatottól. A következő szezonban az NB I-ben is szerepel a korosztályos gárda.

Nagy-Pál Tamás Olaszországban járt az U19-es fiúválogatott, ahol a nagyon rangos, 33. alkalommal megrendezett Ferruccio Cornacchia-emléktornán vett részt. Zarka Péter csapata a bolgár Dunav Rusze ellen 3-0-s győzelmet aratott, majd a chilei válogatottól 2-1-re, míg a Padovától 3-0-ra kapott ki a csoportkörben, vagyis nem jutott a legjobb nyolc közé. Az alsóházi rájátszásban 3-2-es vereséggel kezdett a Velence ellen, hogy aztán a Pasian Di Prato 3-0-s legyőzésével zárja a tornát. A szövetségi edző honlapunknak elmondta, hogy az előjelek igazán nem voltak kedvezőek: „Tizenhárom játékossal és három kísérővel szerettünk volna Pordenone városába utazni. Az egyik röplabdázóm már egy héttel korábban megsérült, az edzőtáborban pedig beteg lett egy másik, haza kellett küldenem. Aztán a segítőm, Tomanóczy Tibor is elkapta a kórt, így mindössze ketten maradtunk kísérők. Ez azt jelentette, hogy mi voltunk a két busz sofőrjei, edzők, gyúrók, vagyis mindenki, ami azért kicsit fárasztó volt. De maximálisan megérte.” A szakember érzelmei vegyesek, ugyanis szeretett volna bejutni a legjobb nyolc közé. „Ugyanakkor tény, hogy az olasz röplabda borzasztóan erős. Viszont egyértelműen kiderülhetett, hogy fejlődtünk, hiszen jó csapatok ellen játszottunk. Kitűnően lehetőség volt arra, hogy különböző szituációkat gyakoroljunk.” Zarkát egyedül a Velence elleni találkozó bosszantja, mert úgy érezte, több volt benne. „Összehasonlítva a két keretet, mi tűntünk erősebbnek. De akkora már elhatalmasodott a fiúkon a csalódottság. Ha úgy teljesítenek, ahogy az első nap, simán nyerünk 3-1-re. Ennek a meccsnek is volt azért jó oldala, mert legalább játszhattunk öt szettet.” A legpontosabb értékmérő a Chile elleni találkozó volt, hiszen nemzeti válogatott volt az ellenfél, amely ráadásul a döntőig menetelt. Így nézve nem is olyan rossz eredmény a 2-1-es vereség. „A chileiek úgy röplabdáznak, ahogy fociznak: az improvizatív, latinos stílust képviselik. Nagyon technikás játékosok alkotják a csapatot, és a mezőnymunkájuk is remek. A feladójuk ráadásul jó napot fogott ki, kitűnően mozgatta a többieket.” A torna legfontosabb tapasztalata az edző szerint az volt, hogy ellenfelek szetten vagy mérkőzésen belül, vert helyzetben sem adják fel soha. „Optimisták, bíznak a fordításban, miközben mi hajlamosak vagyunk fejben elkönyvelni a vereséget. Az alapjátékunk pedig csak a torna végére működött jól, ami a kevés közös edzés következménye.” A szakember nemcsak azzal a céllal utazott Olaszországba, hogy részt vegyen a válogatottal a tornán, hanem a csapat nemzetközi kapcsolatait is próbálta építeni. „Sikerrel jártam, mert jó értelemben erőszakos voltam, jártam a többiek nyakára. A fogadtatás is kedvező volt. A földrajzi közelség miatt a szlovénokat és a horvátokat kerestem meg. Ha meg tudunk egyezni megfelelő időpontban, akkor szívesen jönnek hozzánk, és fogadnak is minket felkészülési mérkőzésen.” Zarka végül elmondta: legközelebb június 22-én találkozik a csapattal, akkor viszont négyhetes felkészülés vár rájuk. „Remélem, addigra már meccseket is sikerül lekötni. Ősszel pedig szeretnénk elindulni a magyar bajnokságban, mert ez a torna is bizonyította: ha hosszabb ideig nem vagyunk együtt, akkor már nem úgy működnek a dolgok, ahogy korábban. Nyilván nem leszünk egy szinten a legerősebb csapatokkal, de szükségük van a fiúknak a tapasztalatokra. Még ha keserűek is. Közben ráadásul abba az életszakaszba érnek, hogy a tabella végén álló három-négy gárdával már felvegyék a versenyt.”