UtánpótlásSport
2026. november 4.
  • instagram
IFJÚSÁGI OLIMPIA, DAKAR
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2026-11-04 17:12

Döntetlent játszott Szlovákiával az U18-as válogatott

Kétszer is egyenlített, így ikszelt a szlovákokkal az U18-as labdarúgó-válogatott a Szencen rendezet felkészülési mérkőzésen.

A szlovákiai Szencen edzőtáborozik az U18-as magyar futballválogatott. A szerdai program része volt egy felkészülési mérkőzés is a házigazda szlovák nemzeti csapat ellen. A vendéglátók kétszer is előnybe kerültek, de Jeremiás Gergő szövetségi edző együttese mindkétszer egyenlített, így a találakozó 2–2-vel ért véget.

„Nagyon hasznos mérkőzést játszottunk Szlovákia ellen – értékelt az mlsz.hu-nak Jeremiás. – Lehetőségünk nyílt arra, hogy több játékost is kipróbáljunk, akár új posztokon is. A játékunk intenzív volt, védekezésben sok jó dolgot láttam, ahogyan támadásban is voltak ügyes megoldásaink. A szlovák csapatot is jó játékosok alkotják, ezért is értékes a döntetlen. Az összképet tekintve kicsit talán közelebb álltunk a győzelemhez, de ha azt nézem, hogy az ellenfél kétszer is vezetett, nem lehetek elégedetlen a végeredménnyel. A hozzáállást is ki kell emelnem, a fiúk megalkuvás nélkül küzdötték végig a kilencven percet, ennek is köszönhető, hogy kétszer is egyenlítettünk egy erős csapat ellen – úgy gondolom, ez nagy tett."

U18-AS FELKÉESZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, SZENC (SZLOVÁKIA)
Szlovákia–Magyarország 2–2 (1–0)

Magyarország: Balogh Barnabás – Russnák Áron, Dubecz János (Ferencz Kende, 85.), Csörgő Ádám, Papp Máté – Serucza Márk, Berekméri-Szigeti Ákos (Balaskó Milán, 85.), Becze Viktor (Herold Ádám, 78.) – Varga Zalán (Erdei Zsombor, 38.), Egervári Ádám (Somfalvi Barna, 38.), Czuppon Bálint
Gólszerzők: Schönwiesner (36.), Masny (76.), ill. Somfalvi (67.), Serucza (88.)

(Kiemelt képünk forrása: MLSZ)