Gyurinovics Fanni otthonra lelt Győrben, ráadásul a tőle megszokott tempóban fejlődik. A tizenhárom éves úszó az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra készül, Tbilisziben szeretné megjavítani a legjobb időeredményeit.
reb Korosztályában kétszámjegyű elsőséget gyűjtött be a 13 éves Gyurinovics Fanni a nemrégiben rendezett győri úszóversenyen, de vele kapcsolatban az éremhalmozásra már rég nem kapja fel a fejét senki. Az említett viadalon hazai medencében tempózó – a Mol Új Európa Alapítvány által támogatott – tinédzser ugyanis ifjú kora ellenére már évek óta a figyelem középpontjában áll, s nem véletlen, hogy a kőbányás Késely Ajnával együtt a sportág aktuális szuper tehetségének számít.
gyurinovics_fanni01
A Bajáról induló Fanni – akit még Hosszú Katinka nagypapája is tanítgatott úszni – hosszú és kacskaringós pályát járt be addig, míg az idén januárban Győrben kötött ki. A teljes sportkarrierre is elég hosszú vándorút állomása Baja, Kiskunhalas, Pécs és Budapest (a fővárosban nem is egy klub) volt. Legutóbb éppen a Széles Sándor vezette újpesti műhelyben pallérozódott.
Kivételes tehetségét mutatja, hogy bárkivel is készült, folyamatosan fejlődött, és ez akkor is nagy teljesítmény, ha korából fakadóan természetesnek mondhatjuk az előrelépést. A csúcsok soha sincsenek biztonságban, ha vízbe száll: a tavalyi serdülőbajnokságon 100 méter gyorson például egyetlen futamban három évjárat rekordját adta át a múltnak, a negyedikét pedig beállította.
Ritka párosítást valósít meg azzal, hogy mellen és gyorson is remekel, ráadásul a többi számban is kiváló teljesítményre képes.
Korábbi edzője, Széles Sándor a robbanékonyságát dicsérte, és nagy jövőt jósolt a 14. születésnapját csak októberben ünneplő talentumnak. Jelenlegi mestere, Petrov Iván szintén sokra tartja a kislányt, de nem elégedett vele maradéktalanul.
„Tehetséges úszó, valóban gyors, és remekül siklik a vízben, technikailag azonban még bőven van miben fejlődni. Az utazósebessége sem az igazi egyelőre, és az állóképességét is fejlesztenie kell – jellemzi a tanítványát a Győri Úszó SE vezetője. – Akaratos versenyző, ráadásul nem ijed meg a feladattól. Nagy erénye, hogy akár a könnyekig tudja hajtani magát. A hét végi, sokszámos programot is jól végrehajtotta: nem nyafogott, nem ellenkezett, hogy nem bírja, hanem összeszorította a fogát, és leúszta, amit elvártam tőle.”
Fanni élvezi a győri életet: ahogyan mondja, bár nem könnyű megszokni a korábbitól eltérő munkát, jól érzi magát. Különleges a helyzete, hiszen trénerénél lakik.
„Igazából összefolyik a két szerep, az edzőm amolyan pótapukám is, szóval jó itt Győrben – mondja Fanni. – A mesterem fiatal edző, aki nyitott az újdonságokra, sokat tanulhatok tőle. Ráadásul megtaláltam a helyem a csapatban, nagyon jól érzem magam a többiek között.”
Legfőbb közegében, a vízben pedig még inkább boldogul, pláne, hogy a Mol Új Európa Alapítvány is segítségére van az ideális felkészülésben. Korából fakadóan az idén Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra készül Tbiliszibe, s ott elsősorban az a célja, hogy megjavítsa legjobb időeredményeit. A csúcsdöntés pedig általában aranyéremmel jár együtt az ő esetében.
Bár Kiss László szövetségi kapitány nem szeret „hátizsákot” rakni a fiatal versenyzőkre, komolyan számít Fannira: decemberben a dohai felnőtt rövid pályás vb-n is lehetőséget adott neki a tapasztalatszerzésre. Ráadásul kikerülhetetlen az összehasonlítás: a szakvezető egykori tanítványa, Egerszegi Krisztina 14 évesen nyerte első olimpiai aranyát Szöulban. Fanni Rio idején már majdnem 15 lesz…