Tisza-parti örömparti

A Szeged 31-24-re legyőzte a címvédő Tatabányát a fiú ifjúsági bajnokság csúcsrangadóján, így az utolsó forduló eredményétől függetlenül aranyérmet ünnepelhetett. Megnéztük, hogyan.

reb Melyik a Szeged? – kérdezte kísérőjét a fiú ifjúsági bajnokság kulcsmeccsének második félidejére megérkező kislány. Minden bizonnyal ő volt az egyetlen az impozánsnak túlzással sem nevezhető Etelka sori tornacsarnokban, aki nem volt „képben”, hogy kék színben a vendég Grundfos Tatabánya KC, narancssárgában pedig a Pick Szeged rohamoz. Ha nem is lógtak a csilláron a nézők, a bordásfalon szinte mindenütt gyerekek ültek, ráadásul szegedi törzsszurkolók is eljöttek, és síppal-dobbal teremtettek rangadó-hangulatot. A csurig telt csarnokban azért néhány öblös tatabányai drukker hangja jelezte, hogy nincs egyedül az ificsapatuk. A mérkőzés előtt mindkét együttes 43 ponttal állt a táblázaton, de az őszi, tatabányai háromgólos siker miatt a Szegednek legalább néggyel kellett győznie ahhoz, hogy – az utolsó forduló eredményétől függetlenül – hazai pályán bajnoki címet ünnepelhessen. Csakhogy ahhoz a címvédő vendégeknek is volt néhány szavuk. Legalábbis azt gondolhattuk a kezdő sípszó előtt, csakhogy már az első félidőben kilenc góllal elhúztak Szabó Levente tanítványai. Juan Carlos Pastor, a szegedi felnőttcsapat spanyol mestere, az utánpótlás felelőse elégedetten szemlélte a játékot, méltán dicsérte a szegedi csapatmunkát, a védekezést. A félidőben a nagy különbség ellenére is csak óvatosan jósolt, mondván, kemény harminc perc áll még a fiatalok előtt.

Pedig akár merészebb is lehetett volna: a Szeged ifjoncai kicsit kiengedtek ugyan, és ötgólosra csökkenő vezetéskor úgy tetszett, hogy Nagy Péter fiainak lehet keresnivalójuk. De az összességében kilenc gólig jutó Haszilló Gergő és a hét találatot jegyző Mezei Richárd Bendegúz vezetésével megrázta magát a Tisza-parti alakult, és széttörte a tatabányai álmokat (31-24). Az egyik szurkoló talán a régi, szép idők emlékére Mikler Roland nevét viselő mezben éltette a győztest, ám Pásztor Imre teljesítményét látva hamarosan elkerülhetetlen lesz új dresszt vásárolnia, a hálóőr ugyanis oroszlánrészt vállalt a diadalból. „Sokat jelentett, hogy nagyszerű közönség biztatott minket – kezdi az U18-as Eb-ezüstérmes Pásztor. – Többünknek ez volt az utolsó éve a korosztályban, örülök, hogy ilyen sikerrel tudtunk elbúcsúzni.” A másik oldalon a tavalyi kontinensviadal legjobb játékosának választott Juhász Ádám érthetően nehezebben találta a szavakat a fájó vereséget követően. „Mit is mondjak? – tette fel a költői kérdést az irányító. – Kevesen voltunk, többen hiányoztak. A fiatal játékosaink tehetségesek, ügyesek, de kicsit még rutintalanok. Az ellenfél határozottan, jól védekezett, mi viszont nem mondhatjuk el magunkról ugyanazt. Nem ezen az egyetlen meccsen múlt a siker, gratulálok a megérdemelten győztes Szegednek!” Szabó Levente, a győztes szegedi mester a mérkőzés utolsó perceiben is ezer fokon égett, és a lefújás után sem csillapodott. „Fontos próbát álltak ki a srácok, hiszen a legjobb csapat ellen, minden eldöntő meccsen győztek – dicsérte együttesét Szabó. – Sokan nem vártak minket a tabella elejére, de bebizonyítottuk, hogy igenis, jók vagyunk az aranyéremre. Köszönöm a közönségnek a buzdítást, a srácoknak a szép élményt. Remélem, hogy néhányan a válogatottban is helyet kapnak” – tette hozzá. Aztán csatlakozott a társasághoz, amely az örömtáncot és a szurkolókkal való pacsizást követően a kapu előtt állt össze az ezer wattos mosolyokat megörökítő fotóra.

Mezei Richárd, a korábbi kiváló szegedi kézilabdázó nemcsak az ifjak, hanem fia sikerének is örülhetett: „Jó színvonalú, valódi presztízsmeccset láthattunk, annak ellenére, hogy mindkét oldalon hiányoztak páran. A Szeged egész évben kimagasló munkát végzett, megérdemelte a sikert. A fiúk kóstolót kaptak a felnőttek világából azzal, hogy a B középből is buzdítottak őket, a meccs végén pacsiztak velük. A Ferencvárossal én is nyertem ifjúsági bajnokságot, tudom, mekkora lendületet ad. Ilyenkor következik azonban a szülők, edzők szerepe, hogy ne engedjék elszállni maguktól a srácokat. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a bajnokcsapatból csupán egy-két játékos tagja a korosztályos válogatottnak… A fia, Bendegúz kicsit fáradtan, de boldogan nyilatkozott: „A meccs előtt az volt a célunk, hogy egy góllal győzzünk, de biztosan mindenki fejében megfordult, hogy ha legalább néggyel nyerünk, hazai pályán döntjük el a bajnoki cím sorsát. Az év elején nehezen állt össze a csapat, az arany viszont mindannyiunknak lökést adhat a későbbiekre. Nem csaptunk nagy ünneplést, van, aki érettségizik, és meccsek is várnak még ránk.”