Annus Adrián: A tehetséget nem betörni kell, hanem engedni kibontakozni

Áprilisban a Haladás VSE színeit képviselő 20 éves Szabados Ármin 80,95 métert ért el kalapácsvetésben, ezzel megdöntötte az U23-as magyar rekordot, amelyet az olimpiai bajnok Pars Krisztián 2004 óta tartott 80,90 méterrel. A tavaly U20-as Eb-címet szerző és a felnőtt-vb-n nyolcadik helyet kiérdemlő kitűnőség felkészítését Lezsák Balázs után múlt ősz óta Annus Adrián irányítja. A kalapácsvetésben 84,19 méterrel magyar csúcstaró Annus a 2004-es athéni olimpián az első helyen végzett, ám miután nem működött együtt a WADÁ-val (Doppingellenes Világszervezet), megfosztották aranyérmétől. 2012 és 2015 között, majd 2023-tól múlt év végéig Egyiptomban edzősködött. Utóbbi időszakban az Egyiptomi Atlétikai Szövetség dobó vezetőedzője volt. Magyarországra Szabadosék felkérésére tért vissza. Feleségével Ausztriában él, napjainkban onnan jár át edzést tartani Szombathelyre. Annus Adriánnal beszélgettünk.

– Mit szólt Szabados Ármin 80,95 méteres dobásához, amellyel a felnőtt-világranglista harmadik helyére ugrott fel?

– Természetesen örültem neki, de kicsit váratlanul ért. Igazából benne volt a 80 méter, de szándékosan, babonából sem beszéltem erről neki. A 80 méter kalapácsvetésben misztikus, lélektani határ, amely meg is tudja bénítani a versenyzőt. Sokan éveket küzdenek azért, hogy átlépjék, és még akkor sem biztos, hogy sikerül.

– Ármin korábbi egyéni csúcsa 78,06 méter volt. A majdnem három méteres javulás látványosan sok.

– Furcsán hangzik, hogy valaki ennyit javít, de ez a korábbi egyéni csúcs nagyjából tizenegy hónapja állt fent. Azóta túl van egy teljes alapozáson és a korának megfelelően folyamatosan fejlődik minden téren. Inkább az a nagy dolog, hogy neki ilyen hamar sikerült a 80 méteren túljutnia. Jó, hogy ezzel a szintlépéssel már nem kell foglalkozzunk, hanem teljes mértékben az idei Európa-bajnokságra tudunk fókuszálni. Azt gondolhatnánk, hogy aki U20-asként a 6 kilós kalapáccsal jóval 80 méter felett dob, az majd a 7 kiló 26 dekás felnőttszerrel is megcsinálja, de ez nem így működik. Össze sem lehet hasonlítani a kettőt.

– A versenyek tekintetében új kapuk is kinyílnak az elért eredmény által?

– Eddig is kelendő volt, de nem meglepő, hogy a versenyszervezők és a közönség most még kíváncsibbak lettek erre a húszéves srácra. A magam példájából tudom, hogy én is 80 méter felett kezdtem el olyan versenyeken indulni, amelyeken a világ élmezőnye is ott volt.

– De ön nem húszévesen.

– Én még ilyen idősen 70 méternél sem jártam, de huszonegy évesen is 72 métert dobtam. Huszonöt voltam, amikor először dobtam 80 felett. Igaz, én tizenhét évesen fogtam először kalapácsot a kezemben, tehát mondhatni, későn kezdtem. De Ármin teljesítménye elképesztő. Az U23-as korosztály ugye három évet ölel fel, és nem tartják számon, de meg merem kockáztatni, hogy a 80,95 a húsz éveseknél világcsúcs. Az ukrán Mihajlo Kohan húsz évesen 80,78-cat dobott, ezt tudom, de másra nem emlékszem.

– A kiemelkedő korosztályos eredmények kapcsán mindig felvetődik a kérdés, hogy mennyire van túlhajtva a sportoló. Ármin a korosztályának megfelelő munkát végezte és végzi?

– Nem azért jár a korosztálya előtt, mert akcelerált vagy túl lenne terhelve.

– Akkor miért?

– Szerintem genetika, meg csupa számomra megmagyarázhatatlan dolog.

Árminban még hatalmas potenciál van. A téli szezonban az egyik legjobb speciális erőfejlesztés az, amikor nehezebb súlyú kalapáccsal dobunk. Egy élversenyző hetente többször dob nyolc-kilenc kilós vagy még nehezebb szerrel, mi nagyjából ötször vettünk elő ilyet az idén. Úgy látom, hogy ezt a gyereket csak tönkretenni lehet és nyilván nem ezt szeretném. Olyan, mint a versenyló, amelyet alig lehet a rajthoz terelni, de amint kinyílik a kapu, onnantól már csak a verseny és a győzelem érdekli. Nekem igazából csak a kapuig kell elterelgetnem őt. És direkt nem akartam mindent a nyakába borítani az első évben, amit a nagy dobás érdekében be lehet vetni. Gondolok itt a nagy súlyemelő vagy nehézkalapácsos edzésekre. Azok még hátra vannak.

– Milyen a kapcsolata Árminnal? Mennyire zökkenőmentes a közös a munka?

– Az egók között sosem zökkenőmentes.

De nem is érzem ennek szükségét. Meg lehet vele beszélni, érvekkel alátámasztani, hogy mit miért csinálunk és akkor elfogadja.

– Azért is vett vissza az edzői egójából, mert ritkán találkozik hasonló ígérettel?

– A tehetséget nem betörni kell, hanem engedni kibontakozni. Az alapokat én határozom meg, de nem akarom kalitkába zárni őt. Ha úgy érzi, hogy valami nem jó vagy valamit másképp csinálna, akkor azt nagyon szívesen végiggondolom, majd születik egy kompromisszumos döntés. Elkötelezett a kalapácsvetés irányába, és ez már önmagában hordoz egyfajta komolyságot a munkában. Többen problémás gyereknek tartják, de szerintem csak kevesen találták meg hozzá a kulcsot.

– Ön megtalálta?

– Szerintem meg.

– Jelenleg mással nem is foglalkozik edzőként?

– És nem is akarok.

– Miért?

– Ármin tőlem sem éri be kevesebbel, mint a száz százalék. Nem biztos, hogy elfogadná, hogy a figyelmem megoszlik, de én sem szeretném ezt. Ahhoz, hogy kifussa azt, ami benne van, maximális odafigyelésre van szükség a nap huszonnégy órájában. Ő simán ír egy sms-t este tizenegykor és várja rá a választ. És akkor arra kész kell legyek. Persze, nekem meg könnyebb megírni egy embernek az edzéstervét, mint húsznak. Ezért is jó, hogy napi három órát autózom Szombathely és az otthonom között, mert közben végig tudom gondolni, hogy mi és hogyan lenne a legjobb. Szeretek is ezen agyalni.

– Korábban gondolta volna, hogy még egyszer Magyarországon fog edzősködni?

– Nem, sőt ki is zártam, hogy Magyarországon dolgozzak. A 2004-es olimpia után engem a magyar atlétika kivetett magából, bár ez kicsit mártírszövegnek hangzik. A lényeg, hogy nem volt jó a respektem, ezt kár tagadni. Igazából senki sem volt rá kíváncsi, hogy mit tudok. Beskatulyáztak annak, aminek. Én ekkor privát életet kezdtem, nem akartam a sporttal sem foglalkozni, majd jött az egyiptomi megkeresés. Őket nem érdekelte a múltam, csak az eredményeim. Egyébként mindig is érdekelt, hogy egy idegen közegben, nyelven, kultúrában miként állnám meg a helyemet.

– Végül Egyiptomban sem „álommunkát” hagyott ott.

– Az eredmények a lehetőségekhez képest nem voltak rosszak. Csak a sok ígérgetéssel és hazudozással tele lett a hócipőm.

– Milyen volt a visszatérésének fogadtatása a magyar atlétikában?

– A döntéshozók korrektek voltak velem. Amúgy semmi extra. Nagyon sok mindenkit régről ismerek, keveseknek kell bemutatkoznom. De nem vagyok lelkes kapcsolattartó típus, nem hívogatom a vezetőket és arra sincs igényem, hogy engem hívogassanak. És amikor csöndben vagyok, az azt jelenti, hogy dolgozom. Kicsit kívülállónak érzem magam, de nekem ez így is jó. Nem kívánok szervezkedni, nem akarok bizottságba tartozni, nincsenek ambícióim különböző pozíciókra. Szombathelyen megcsinálom az edzést Árminnal, aztán hazamegyek a jól megszokott környezetembe.

– Szombathelyen most megvannak az ideális feltételek a minőségi munkához?

– Meg is meg nem is. A minimum feltételek megvannak. Most rendeltünk csomó kalapácsot, az említett nehezebbekből is. A dobópálya elég rossz állapotban van, de már kaptunk ígéretet a felújításra. Viszont a munkálatok elkezdésének most év közben nem örülnék, mert Ármin ezt a helyet szokta meg, az augusztusi Európa-bajnokságig hátralévő időt már nyomja végig itt.

– Meddig lesz Annus Adrián a magyar csúcstartó kalapácsvetésben?

– Huszonhárom éve dobtam a 84,19-et, büszke vagyok rá, de már rég nem én kéne legyek a rekorder. Ha a versenyszám hazai evolúcióját nézzük, akkor már Pars Krisztiánnak meg kellett volna döntenie. Neki nem jött össze. Most Halász Bencére vár ez a feladat. Nem vagyok irigy senkire. Ha valakinek sikerül megdönteni, az megérdemli, mert tudom, hogy mennyi melóval jár ez és még jó adag szerencse is kell hozzá. Én eleget voltam csúcstartó, most már legyen más.

(Kiemelt képünkön: Annus Adrián és Szabados Ármin Forrás: MASZ)