UtánpótlásSport
2025. augusztus 2.
  • instagram
U17-es leány kézilabda Európa-bajnokság, Podgorica
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2015-06-16 14:11

Tudja, mit csinál a bal kéz

Egy percet sem pihenhetett eddig a nyáron, ráadásul a strandröplabdáról is le kellett mondania Szabó Adriennek. Ám a fiatal játékos ezt aligha bánja, hiszen a felnőttválogatott legfiatalabb tagjaként készül az őszi Európa-bajnokságra. Az ütőjátékos azt reméli: bizonyítja a kapitánynak, hogy szükség lesz rá a kontinenstornán.

Nagy-Pál Tamás Gőzerővel készül Jan de Brandt vezetésével az őszi, holland-belga közös rendezésű Európa-bajnokságra a női válogatott. A bő keret legfiatalabb tagja a 19 éves Szabó Adrienn (címlapfotó: Aluprof-TF Budapest facebook). A TF Budapest ütőjátékosa eddig egy pillanatot sem pihenhetett a nyáron, hiszen az NB I-es szezon után kilenc fiatallal együtt előselejtezős válogatott összetartáson kellett részt vennie Érden.
Szabó Adri1
Szabó Adri1
„Aztán játszottam a MEFOB-on, jött a tatai válogatott edzőtábor, majd a junior döntő, mindezt a vizsgaidőszak mellett – árulta el Szabó, aki egyáltalán nem teherként fogja fel a rengeteg feladatot. – Éreztem magamon, hogy fáradt vagyok, de azért be tudtam osztani az időmet. Minden vizsgám sikeres volt, vagyis nem ment a tanulás rovására. A kapitány is elfogadta, hogy nekem fontos az egyetem, úgyhogy mindig elengedett a számonkérésekre.” Ezen a nyáron a strandröplabdára sem marad ideje, de ezt cseppet sem bánja, hiszen a szeptemberi Eb-szerepléssel legnagyobb álmainak egyike válhatna valóra: „Nagyon jól érzem magam a csapatban. Hiába vagyok mindenkinél két-három évvel fiatalabb, gyorsan elfogadtak a lányok, jól kijövök velük. Fizikailag sem éreztem, hogy hátrányban lennék. Főleg, hogy amíg néhány játékosnak volt két-három hét pihenője, én pedig folyamatosan edzésben voltam.” Az ígéret úgy érzi, a belga szakember egyebek mellett azért válogatta be, mert szeretett volna balkezes ütőt a csapatba. „Nagyon feltűnő, hogy a kapitány másik röplabdakultúrából érkezett. Több olyan feladattal is találkoztam nála, amilyennel itthon még soha, pedig eddig elég jó edzőim voltak. Nemcsak azt követeli meg, hogy fizikálisan rendben végezzük el a gyakorlatokat, hanem a koncentrációt is rendkívül fontosnak tartja. Védekezésben van, hogy hármas blokkot vár el, ez szinte nem is létezett korábban Magyarországon. Rengeteget fejlődök a keze alatt.”
Szabó Adri
Szabó Adri
Ahogy tette azt klubjában is az elmúlt szezon során, miután bajnoki címmel és Magyar Kupa-elsőséggel a háta mögött a Vasasból igazolt a TF-be egyetemi tanulmányai miatt, a szerepe pedig teljesen megváltozott. „Csapatkapitány lettem. Megtanultam, milyen az, ha nekem kell húznom a gárda szekerét. Nagyon élveztem, hogy téthelyzetekben rám bízták magukat a lányok. Néha persze kimerítő volt, hogy akkor kellett odatennem magam, amikor senkinek nem ment a játék. Ha ezt a képességemet is megmutatom, és teljes mértékben ki tudom használni, hogy balkezes vagyok, akkor bizonyíthatnom Brandtnak, hogy rám van szüksége az Eb-n is.” A gyerekkorában a kézilabdát és a kosárlabdát is kipróbáló Szabónak jelen pillanatban ez a legfontosabb célja. Na meg az, hogy jó döntést hozzon a jövőjéről. azt mondja: „Az biztos, hogy ameddig iskolába járok, itthon szeretnék maradni. Több ajánlatot is kaptam: el kell döntenem, hogy a fejlődésem szempontjából hol lenne érdemes folytatnom. Fiatal vagyok még, úgyhogy édesanyám is segít a döntésben. Röplabdázott ő is, úgyhogy jól átlátja a dolgot. Ám a végső szót nekem kell kimondanom.” Ami már most sem egyszerű, de mennyivel nehezebb lesz egy év múlva, ha esetleg egész Európa előtt megmutathatja a tudását...