UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tornasportok

2015-06-29 17:07

Két aranyos az ötösből

A bakui Európa Játékok egyik legkellemesebb meglepetését okozva aranyérmet nyert az öttagú magyar aerobikcsoport. A kvintett tagja volt a pécsi Bali Dániel és a debreceni Szöllősi Panna is, mindketten tizennyolc évesek.

Nagy-Pál Tamás Bűnözésre csábítottam Bali Dánielt és Szöllősi Pannát, ugyanis egy-egy sütemény társaságában faggattam őket bakui élményeikről.
Aerobik1
Aerobik1
„Egyetek csak egyet, megérdemlitek” – nyugtatta meg a tinédzserek nagyon szigorú lelkiismeretét Réfi Eszter. Valóban megérdemlik: nemcsak saját pályafutásukat gazdagították ugyanis azzal, hogy aranyérmet nyertek az öttagú csoport tagjaként az Európa Játékokon, hanem az egész szakágnak elismerést vívtak ki hazánkban. „Ez tényleg ennyire kemény sport?” – hangzott el a kérdés többször is az azeri fővárosban. Az aerobik komolyságával sokan ugyanis csak ott szembesültek, akkor, amikor felkapták a fejüket az eredményre. Az említett, bakui csarnok lelátóján a többi magyar sportoló szájából elhangzó kérdésre pedig határozott igen volt a válasz. Szó sincs ugyanis kisasszonysportról, olyasmiről, amire az aerobik szó hallatán először gondolnánk. „Annak idején szertornázni szerettem volna – emlékezett vissza a kezdetekre Panna. – Édesapám szerint viszont az túl nehéz lett volna, így aerobik lett belőle. Azóta kiderült, hogy ami a nehézséget illeti, ugyanott tartunk.” „Talán annyi a különbség, hogy a mi sportágunk nem annyira veszélyes, mert nem eshetünk le a szerekről – tette hozzá Bali. – Baku előtt nem volt ritka a napi két edzés, összesen hat-nyolc órán keresztül, méghozzá hétfőtől vasárnapig, hiszen a csapatgyakorlatokra csak a hét végére tudtunk összegyűlni az ország három pontjáról.” Az edzésmunkájukkal azonban már egészen kis korukban sem volt gond. „Hihetetlen mozgékonyak voltak – mondta Réfi. – Amíg a többiek féltek egy-egy nehezebb elemet bevállalni, ők szinte habzsolták. Edzőpróbáló mutatvány volt folyamatosan annyi új gyakorlatot mutatni nekik, amennyit igényeltek.” Az elmúlt hónapokban a bulizás természetesen nem fért bele a fiatalok idejébe, néha egy-egy mozi talán, de Pannával az is előfordult, hogy csak a baráti program elején vehetett részt, aztán elsietett edzésre. „Egyik lábam itt volt, a másik ott. De nem okozott problémát, csak a célra fókuszáltunk. Volt bennünk annyi rutin, hogy akkor is mentünk tréningre, amikor fájt, és már nagyon elegünk volt. És persze így, visszagondolva már csak azt mondhatom: minden pillanat megérte.” Pedig akkor még csak a legvérmesebb remények között szerepel, hogy a csoport érmet – nemhogy aranyat – nyerhet. Nem úgy Dani párosa: kimondva, kimondatlanul, mindenki azt várta, hogy a dobogóra állnak Hegyi Dórával, így csalódásként élték meg a negyedik helyet. „Nem tudom, mi volt a baj. De én már a bakui edzések alatt is éreztem, hogy nem akar összeállni – idézte fel Bali. – S hogy a kudarcélmény után hogyan szedtük össze magunkat az egy órával későbbi csoportdöntőre? Borzasztó nehéz volt, de el kellett engednünk a párost, hiszen a többieket nem hozhattuk nehéz helyzetbe.” Ráadásul – sikertelenül – óvtak is a gyakorlat után, így újabb percek teltek el, mire lezárhatták magukban a történteket. „Mi azt hittük, azért nem jönnek az öltözőbe, mert érmet vesznek át – idézte fel a döntő előtti órát Panna. – Aztán a fejükre volt írva minden, hozzájuk sem mertünk szólni. De úgy gondolom, dacból meg akarták mutatni, hogy igenis, többre képesek.”
Aerobik4
Aerobik4
Megmutatták. Aranyérem volt a tökéletes gyakorlat díja, melyet Kovács Judit rakott össze – nem teljesen egyedül. „Már a koreográfia, a ruhák és a zene kiválasztása is csapatmunka – engedett betekintést a kulisszák mögé Réfi. – A pároshoz például közösen találtuk ki, hogy magyar dalra kellene előadni a gyakorlatot, Daniék pedig kiválasztották a számot. Sokáig győzködtük Juditot, hogy fogadja el az extrém ötletet, pedig nagyon féltünk, hogy külföldön hogyan fogadják. Aztán Japánban volt a premier, s az esti banketten már mindenki magyarul akart megtanulni.” Azóta pedig mindenki a magyarok nevét akarja megtanulni, hiszen kétség sem fér hozzá: ebben a szakágban a világbajnokság után az Európa Játékok lett a legrangosabb esemény. „Ott az öt karika az aranyérmünkön, ami még vébén sem fordulhat elő. Fantasztikus érzés” – így Dani. De nem sütkérezhetnek sokáig a sikerben, novemberben már Eb Portugáliában, ahol szeretnék ezt az eredményt megismételni, a többi számban pedig túlszárnyalni. „Először azért muszáj lesz leereszteniük picit – mondta az edzőnő. – Ki kell pihennie a szervezetüknek azt a sokkot, amelyet az elmúlt időszakban kapott. Nyújtás, úszás, futás és biciklizés még belefér, de nem napi hat-nyolc órában.” Ahogyan még a kis bűnözés is a sütikkel.