UtánpótlásSport
2026. május 18.
  • instagram
25 és 50 m-es junior sportlövő Európa-bajnokság, Eszék U17-es birkózó Európa-bajnokság, Szamokov
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2015-07-07 10:21

Kaposvárról Kaliforniába

Az U20-as válogatott Filipovics Márkó már egy éve az Egyesült Államokban él, s néhány hete – az ösztöndíjának köszönhetően – ott is érettségizett. A kosárlabdában is jeleskedett, annak köszönhetően kapott ajánlatot az egyik, egyetemi bajnokságban szereplő csapattól.

Lakner Gábor A korábbi kaposvári játékos, Filipovics Gordan fia középiskolai ösztöndíjnak köszönhetően jutott el az Egyesült Államokba. „Amikor lehetőségem nyílt egy évre Amerikába utazni, nem sokat gondolkodtam rajta, hogy elfogadjam-e. Édesapám is támogatott, s már az első pillanatban azt mondta, hogy kár lenne kihagyni ilyen, talán soha vissza nem térő esélyt.” Márkó a San Francisco mellett fekvő Napában élt egy évig, ahol a tanulás mellett kiemelt figyelmet szenteltek a kosárlabdának. „Több szempontból hasznos volt ez az év, rengeteget fejlődtem a pályán. Sokkal több egyéni képzésben volt részem, és az egy-egy elleni játékra is komoly súlyt fektettek. Kaposváron hármas poszton játszottam, itt viszont inkább a négyesben számítottak rám, így megtanultam a palánk alatt játszani. Komplexebb játékos lettem Amerikában.”
filipovics2
filipovics2
A 19 éves sportoló a kezdeti nehézségek után az iskolában is beilleszkedett, és sikeres érettségi vizsgát tett a tanév végén. „Az elején nem volt egyszerű dolgom, belecsöppentem egy kétezer fős gimnázium meglehetősen pörgős életébe, ahol elég elveszettnek éreztem magam. Aztán sikerült megszoknom a rendszert, barátokat szereztem, és két hónap után már jól éreztem magam. Egy családnál éltem, de magamról kellett gondoskodnom, így önállóbb lettem, mint korábban. Persze, az angoltudásomnak is jót tett ez az év.” A 204 cm magas kosarasra a sikeres középiskolai év után felfigyeltek a játékosügynökök, s a Palm Beach State College egyetemi ösztöndíjat is ajánlott neki. A jövőjéről azonban csak a július 9-én kezdődő, székesfehérvári B divíziós Európa-bajnokság után dönt. „A sorsom két hét múlva eldőlhet, addig viszont az Eb-re szeretnék koncentrálni. Úgy érzem, jól sikerült a felkészülésünk, mindenki odateszi magát az edzéseken és a mérkőzéseken is. Mindenki bízik a feljutásban, szerintem az első három hely valamelyikét meg is tudjuk szerezni.”