UtánpótlásSport
2026. május 18.
  • instagram
25 és 50 m-es junior sportlövő Európa-bajnokság, Eszék U17-es birkózó Európa-bajnokság, Szamokov
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2015-07-07 22:17

Kihagyott ziccer

Nyerhető mérkőzést veszített el a magyar válogatott a belgák ellen az U20-as női A divíziós Eb-n. Végig néhány pontos hátrányban játszott, és ezúttal nem tudott fordítani.  A középdöntő utolsó mérkőzésén nyerni kell Hollandia ellen.

Lakner Gábor Mindkét csapatból sokat kivett a tegnapi mérkőzés, a mentális fáradtság jelei látszottak a játékosokon. Az első negyedet gyenge dobóforma és sok labdaeladás jellemezte, az utolsó percben a belgák ráadásul zsinórban hat pontot szereztek. A második szakasz elején elkezdték szórni a hárompontosokat, az agresszív letámadásuk pedig rendre megzavarta a magyar lányokat. A belga válogatott kisebb előnyt harcolt ki (14. perc: 27-18), de a nagyszünetre sikerült felzárkózni.
belgau20
belgau20
Térfélcsere után sem változott a játék képe, a sok hiba mellett belga hárompontosokat láthattunk, így ismét kilenc pontra nőtt a különbség (23. perc: 43-34). Ben Abdelkaderrel nem bírt válogatottunk, a belgák tízese egyedül vitte hátán csapatát. A végén két magyar kosárral sikerült nyílttá tenni a végjátékot. A magyar csapat gyorsan ki is egyenlített, azonban Ben Abdelkader újabb demoralizáló triplával jeleskedett. Becsülettel küzdöttek a lányok, de a rossz dobóforma végig kitartott, és amikor a belgák sorozatban újabb három kosarat dobtak, eldőlt a mérkőzés. Nagy lehetőséget szalasztott el Krivacsevics Dragoljub együttese, amely nyerhető mérkőzést engedett ki a keze közül. A gyenge dobóforma mellett döntőnek bizonyult, hogy az ellenfél extra teljesítményt is fel tudott mutatni, míg nálunk olyan ezúttal nem akadt. A csoport többi mérkőzésén: Portugália–Olaszország 64–60, Spanyolország–Hollandia 63–49. A magyar válogatott szerdán 17.15 órakor Hollandia ellen játszik, és csak győzelemmel juthat a negyeddöntőbe.

U20-AS NŐI A DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, SPANYOLORSZÁG F csoport, 2. mérkőzés. Belgium–Magyarország 69–62 (16–12, 17–18, 17–16, 19–16) Nagy D. 12/6, Böröndy 5/3, Papp K. 3/3, Kaposi 10, Aldazabal 13. Cs.: Studer 7/6, Szabó D. 2, Dobos 8, Farkas, Zsilinszki 2, Simon. Edző: Krivacsevics Dragoljub.