UtánpótlásSport
2026. május 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2015-07-07 19:11

Villámkarrier a világelitben

Egy éve kezdte el a strandlabdarúgást, de már az Európa Játékokat is megjárta. Életre szóló élményekkel lett gazdagabb Bakuban, miközben megtanulta: a legnagyobbak ellen nem elég előnyt szerezni, meg is kell tartani.

Nagy-Pál Tamás Amikor a strandlabdarúgó-válogatott bravúrosan kvalifikálta magát az Európa Játékok nyolcas mezőnyébe, Szentes-Bíró Tamás maga sem gondolta, hogy a csapat tagja lehet. Aztán tavaly októberben négy körből álló válogatót rendezett a szövetség, hogy kialakítsa az U19-es gárdát. A legjobb tizenkét játékos dubai edzőtáborba utazhatott, ahol Weisz Tamás szövetségi kapitány szúrta ki magának a 19 éves játékost, és be is építette a felnőttcsapatba.
Szentes-Bíró Tamás2
Szentes-Bíró Tamás2
Pedig veretes múltja nem volt: nagypályán játszott, illetve futsalos volt, mígnem Szegeden megalakult az U19-es strandfocicsapat, amely rögtön második lett a bajnokságban. Álomszerű, hogy most meg már a bakui élményeiről beszélhet: „Soha nem láttam még ennyi sportolót együtt, pláne különböző sportágakból. Sokat beszélgettünk magyarokkal és külföldiekkel is, barátságok szövődtek. A cselgáncsozókkal jóban lettünk, el is jártunk egymás meccseire. Szurkoltunk például Ungvári Miklósnak, és ő is megnézett minket.” Szentes-Bírót is láthatta, hiszen minden mérkőzésen pályára lépett. „Ahhoz képest, amire előzetesen számítottam, rengeteget játszottam. Pedig a csapattársaim rutinosak, akik már régóta együtt vannak. Ráadásul remek visszajelzéseket kaptam tőlük és a szakmai stábtól, aminek nagyon örültem.” A válogatott a halálcsoportban az oroszoktól, a spanyoloktól és az olaszoktól is előnyről kapott ki, ahogy az ukránok elleni helyosztón is, végül az Azerbajdzsán elleni sikerével szerezte meg a hetedik helyet. „Azon a meccsen ment a legjobban a játék. Viszont a helyezésünk szerintem nem tükrözi azt, amire képesek vagyunk. A négy között lett volna a helyünk, de a végjáték rendre nem sikerült. Nem is az erőnlétünkkel volt a baj, hanem a kapkodással. Minden meccsen vezettünk, mégis elkezdtünk rohanni, és előjöttek a hibák. Meg kell tanulnunk megtartani az előnyünket, amihez lassítani kell a játékot.” A tanulással nincs gond, hiszen a csapat mindössze három napot pihent a bakui játékok után, amit Szentes-Bíró edzéssel töltött. „Nemsokára indul a bajnokság, arra készültem. Nem bánom, hogy nincs megállás, hiszen szezon van, élvezem a pörgést.” Naná hogy élvezi, hiszen a napokban kétszer is pályára léphet az ebben a szakágban is abszolút nagyhatalomnak számító Brazília ellen, ahol még több rutinnal vértezheti fel magát az előtte álló feladatokra. „A tisztes helytállás a célunk, és hogy jó meccset játsszunk. A következő vágyam pedig az, hogy eljussunk a vébére, és persze én is a keret tagja lehessek. A bakui mezőny a brazilokkal kiegészülve alkotja a közvetlen világelitet, úgyhogy a cél szerintem ez teljesen reális.” Már ha addig is megtartják a meccseken az előnyüket... Vagy csak az utolsó pillanatban szerzik meg.