UtánpótlásSport
2025. augusztus 2.
  • instagram
U17-es leány kézilabda Európa-bajnokság, Podgorica
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2015-07-09 18:17

A háló azonos oldalán

A Vasas hosszú távú együttműködési megállapodást kötött az újbudai székhelyű Központi Röplabda Akadémiával, a főváros egyik legfontosabb utánpótlás-nevelő bázisával.

UP-info A felek közösen szeretnék elősegíteni a röplabdázás széles körben való népszerűsítését és a budai iskolai tömegbázis kiépítését, hogy minél szélesebb rétegből választhassák ki a tehetségeket. A megállapodás szerint a klubok a gyermek korosztályig továbbra is önállóan indítanak csapatokat, a serdülőktől felfelé pedig VASAS-KRA néven szerepelnek a bajnokságokban és kupákban. Vasas„A röplabda a finanszírozás tekintetében nehezen tud konkurálni a TAO-s látványsportágakkal, ezért is vagyok híve minden olyan összefogásnak, amely megállíthatja az utánpótláskorú és a felnőtt sportolók létszámának csökkenését – mondta Markovits László, a Vasas elnöke. – A Központi Röplabda Akadémia az elmúlt években bizonyította, hogy klubunkhoz hasonlóan elkötelezett a minőségi játékosok nevelésében, ezért egyértelmű volt a két nevelőbázis összevonása. Közös célunk, hogy a hosszú távú, szoros partneri kapcsolat révén a jövőben elsősorban magyar tehetségek kerüljenek be a Vasas felnőttcsapatába, illetve a magyar válogatottba.” „Örülök a megállapodásnak, úgy gondolom mindkét félnek új impulzusokat jelent az együttműködés, és közös erővel nagy dolgokra leszünk képesek” – tette hozzá Tóth Tamás, a Központi Röplabda Akadémia ügyvezetője.