2015-09-09 09:45
Érmekre hajt a juniorcsapat
A juniorválogatott gőzerővel készül a szeptember 18-án kezdődő ausztriai Európa-bajnokságra. A fizikai felkészítés utolsó állomásán mi is ott voltunk a Honvéd Tüzér utcai csarnokában.
Lakner Gábor Zsúfolási megtelt kedden délután a Honvéd Tüzér utcai csarnoka, ahol a dzsúdóválogatott tartott keretedzést. A felnőttektől az ifjúságiakig minden korosztály képviseltette magát. Mi ezúttal leginkább a juniorokra voltunk kíváncsiak, akik a szeptember 18-én kezdődő Európa-bajnokságra készülnek. Öt perc küzdelem után öt perc szünet volt a két turnusban felváltva edző és pihenő dzsúdósok penzuma, mindez két órán keresztül. Kemény feladatot kaptak, az edzők alaposan meghajtották a sportolókat. Minden apró részletre odafigyeltek, egyetlen hibásnak vélt mozdulat sem maradhatott javítatlanul. A még egri színekben versenyző, de már két hónapja a KSI-ben edző Rudinszky Ádám is alaposan megizzadt. Klubváltásának egyik oka éppen az volt, hogy Egerben nem tudott a súlycsoportjába tartozó, száz kilónál is nehezebb versenyzők ellen készülni. Most kijutott neki a jóból. A versenyző két éve az ifjúsági Európa-bajnokságon ötödik helyezést ért el, a juniorok között már a dobogót célozza meg.