2015-12-23 20:15
Nagy lépések előre
Kántor Gergely számára a veretlenül megszerzett korcsoportos világbajnoki negyedik helyezése jelentheti a várva várt áttörést. A tizenhat éves versenyző két éven belül a nemzetközi nagymesteri címig szeretne eljutni.
Lakner Gábor Kántor Gergely veretlenül játszotta végig a korcsoportos sakkvilágbajnokságot a görögországi Porto Karraszban, de nagyszerű teljesítménye ellenére hajszállal lecsúszott a dobogóról. Hármas holtverseny alakult ki a második-negyedik helyen, és a Buchholz-számítás nem neki kedvezett. Teljesítménye így megsüvegelendő, a 16 éves sakkozó számára ez az eredmény jelenheti az áttörést. „Már azelőtt ismertem a lépéseket, hogy elkezdtem volna az általános iskolát, de akkor még nem különösebben izgatott a játék. Az iskolában tantárgyként jelen volt a sakk, egyre inkább megtetszett, és harmadikos koromban eldöntöttem, hogy komolyabban szeretnék vele foglalkozni” – mondja a kezdetekről Gergely, aki akkor már napi három-négy órát gyakorolt. Annak is köszönhetően tizenkét évesen már a világ második legjobbja volt, de az utóbbi években saját bevallása szerint is lelassult a fejlődése. Az idei világbajnokságon azonban újra összeállt a mozaik, és ellentmondást nem tűrően sakkozott.