UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2015-12-23 10:26

Válogatottból válogatottba

Amolyan előkarácsonyi ajándéknak is tekintheti a 19 éves Ligetvári Patrik, hogy a felnőtt kézilabda-válogatottal készülhetett az ünnepek előtt. A külföldiek érkezéséig behívott balatonfüredi fiatal nagyon örült a – kiérdemelt – lehetőségnek, és rövid idő alatt is sokat tanult.

reb A legjobb hazai kézilabdázókkal kezdte meg a felkészülést a januárban esedékes férfi kézilabda Európa-bajnokságra a 19 éves Ligetvári Patrik. A balatonfüredi balátlövőt alapvetően azért hívta Talant Dujshebaev szövetségi kapitány, hogy segítse a társak munkáját, amíg hazatérnek a külföldön szereplő játékosok. „Már a novemberi Provident-kupán jelezte a mester, hogy számít rám a felkészülésben – kezdi Ligetvári. – Örültem neki, hiszen nagyszerű lehetőség a többiektől tanulni. Persze a válogatott felkészülése a legfontosabb, de a kapitány türelmes és segítőkész, gyakran külön is elmagyarázta a feladatokat, vagy éppen jelezte, miben és hogyan kell javítani.”
Mint mondja, még nem ehhez a ritmushoz van szokva, ráadásul a játékfelfogás is teljesen más, hiszen a kirgiz származású spanyol szakember a taktikára helyezi a hangsúlyt. A „jó világ” december 23-ig tart, akkor hazatérhet Ligetvári, a két ünnep között pedig már a B-válogatottba várják. Azzal az együttessel lengyelországi viadalon vesz részt. „Megszoktam már, hogy nem sok idő jut a pihenésre karácsonykor, de egyáltalán nem bánom, hogy mindkét csapatban számítottak, számítanak rám. A B-válogatottban is ugyanazzal a motivációval és lendülettel küzdöm, mint Talantékkal, hiszen a címeres mezt viselni mindig, minden körülmények között rang és megtiszteltetés.” A klubcsapatról szót ejtve Ligetvári sajnálja, hogy hazai pályán a Balmazújváros, idegenben pedig a PLER ellen csúszott be vereség, ugyanakkor panaszra nincs okuk, hiszen a harmadik helyen telel a Balatonfüred. Az ifjú balátlövő úgy érzi, az egy évvel ezelőtti önmagához képest sokat lépett előre támadásban és védekezésben is, mindez a pályán töltött játékpercek számán is megmutatkozik, azaz Csoknyai István vezetőedző bátran szerepelteti az élvonalban. A válogatottra visszatérve pedig tudja, Dujshebaev képes jól felpörgetni az embereket, így bár csekély az esély rá, bízik benne, hogy kiharcolja a gárda az olimpiai selejtezőn való részvétel lehetőséget. Ki tudja, idővel pedig nem „csak” kiegészítőként kap szerepet a felnőttek között az U18-as Eb-ezüstérmes átlövő.