Gólözön – a semmiért?

Kényelmetlen helyzetbe került a Komló 18 éves kézilabdázója, Czakler Gergő. Az ifjúsági bajnokságban 143 góllal vezeti a vonatkozó listát, csapata azonban egyetlen pontot sem gyűjtött. A rossz érzésekről, felesleges kilókról és elvágyódásról is beszélt honlapunknak a balátlövő.

reb Eredmény nélkül szórja a gólokat – állapíthatnánk meg sarkosan Czakler Gergőről. A Sport36-Komló kézilabdázója az ifjúságiak között, 15 meccsen 143 alkalommal vette be az ellenfél hálóját. Csakhogy együttese egyetlen huncut pontot sem szerzett a félszezon alatt. A 18 éves balátlövő nem titkolja csalódottságát:

„Bosszantó, hogy ennyire nincs közös sikerélményünk. Egészen eddig azt szoktam meg, hogy vannak eredményeink. Korábban a diákolimpián rendre eljutottunk az idősebbek országos döntőjére. Mostanra azonban kiöregedtek vagy elmentek a játékosok, és akárhogyan edzünk, készülünk, nem jön ki a lépés az ifjúsági bajnokságban.” Jó csapatemberként és reális helyzetértékelése miatt annak sem tud örülni, hogy találataival kiemelkedik a komlói „nihilből” (313-566-os a gólarány). „Attól függ, ki hogyan nézi. Talán valaki szerint, de jó, itt van ez az eredményes srác, ő kell nekünk. Más viszont azt mondhatja magának, hogy nem vagyok igazán jó, csak a gyenge csapatból tűnök ki.” Az őszi tapasztalatok ellenére is várja már a bajnokság kezdetét (a Komló február 7-én rajtol, de már január végén indul a sorozat), mert vágyik arra, hogy tanuljon az erősebb – például a Veszprém vagy a NEKA – riválisoktól, és persze hátha összejön a pontszerzés. Rajta biztosan nem múlik, küzdő típus. Sportiskolában kezdett tanulni, s minden műfajt kipróbált, de legjobban a kézilabda ragadta meg. Csakhogy a társak gyakran csúfolták, úgysem lesz belőle senki, ügyetlen, nem a pályára való. A család ellenben biztatta, s ő sem hagyta annyiban. Az első nyári szünetben betonra való labdát szerzett be, és annyit gyakorolt, hogy a tanévkezdésre sokat fejlődve helyet kapott az idősebbek között. Bár az általános iskola felső tagozatában még kacérkodott a labdarúgással, maradt a kézzel játszott labdás verziónál. „Mindig idősebbek között szerepeltem. Néha persze szórakoznak a fiatalabbakkal, de köztük lehet igazán erősödni, tőlük tanulhatok, így mindig is úgy fogtam fel, kiegyenlítődik a két oldal.” Az akarattal, hittel végigdolgozott évek kezdetén sem gondolta azonban, hogy NB I környékére juthat, de itt visszatér a család meghatározó szerepe: azt nevelték bele, hogy higgyen abban, amit csinál. Az élvonal környéke azonban amilyen közeli – hiszen a felnőttek az NB I-ben szerepelnek, ő pedig lényegében az utánpótlás legjobbja –, éppen olyan távoli. Az első csapat együttes edzéseire ugyanis csak ritkán jutott el: nem hívják. „Néhányan felkerülnek az utánpótlásból, de ha játékosra van szükség, a legtöbbször igazolnak, akár külföldit. Részben ezért is, már nagyjából egy éve megfogalmazódott bennem, hogy NB I B-s csapathoz szeretnék igazolni. Még nem is állok készen az élvonalra, viszont minél többet kellene játszanom, hogy fejlődjek.” Így hát a csapat sikere és a karácsonyi dőzsöléskor felszedett tizenkét kiló mellett azért is dolgozik napról napra, hogy felhívja magára a figyelmet. A lövőereje és a góljai magukért beszélnek, a többi már csak a várt-remélt érdeklődőkön múlik. És persze azon: merjenek bízni a benne.