Utas és holdvilág

Még akár versenyezhetne is, ám úszni utált, míg edzőként megtalálta a helyét a sortágban a nemrégiben utánpótlás-kapitánnyá kinevezett Petrov Iván. A Győri Úszó SE mindössze 33 esztendős vezetője az élsport kihívásairól, a kiváló hazai szakemberekről és a saját szerepéről beszélt, miközben a szinte a korát meghazudtolóan bölcs edzői filozófiájába is bepillantást engedett.

Roska Emese Boglárka A tetszetős győri uszoda felé tartok, ahol már Petrov Iván vár. Fülén a telefon, egyetlen percet sem veszteget el, tennivalóit intézi. Akkor is, miközben bekísér a tetszetős, nemrég épült győri uszodába. A terepet látva tökéletesen megértem, miért beszél lelkesen arról, a szerény pécsi lehetőségeket követően miért kiváltság itt dolgozni. Az úszómesteri szobában leülve aztán beszélgetni kezdünk – igaz, szinte inkább csak hallgatom a fiatal trénert, akinek minden gondolatára érdemes odafigyelni.

– Hogyan lett a rablóból pandúr? – Nem szerettem úszni, a saját akaratomból biztosan nem edzettem volna. Kötelező feladatnak tekintettem, amit a szüleim kényszerítettek rám. Lassan tizenöt éve már, amikor az úszóedző édesapám asszisztense felmondott, és segítségre volt szüksége. Mai szemmel nézve az egyesület egyébként egészen nevetséges összeget, talán egy tank benzin árát tudta fizetni a leendő munkatársnak. Csupán egy hétre vállaltam a feladatot, de a rövid idő alatt annyira megszerettem, hogy sutba vágtam érte a tervezett közgazdasági pályát. – Több helyen, még Thaiföldön is dolgozott. Hogyan került Győrbe? – Három évvel ezelőtt kerestek meg a szövetségből, hogy érdekelne-e a régióvezetői és vezetőedzői feladatkör. Egy pillanatig sem hezitáltam, azonnal igent mondtam. – Mi vonzotta? – Egész életemben legfeljebb álmodoztam a győrihez hasonló körülményekről. Édesapámmal a négypályás, huszonöt méteres, az egyik végén nyolcvan, a másik végén százhatvan centi mély medencéből igyekeztük kihozni a legtöbbet, de saját oktatásunk sem volt. Pedig aki nagy klubban dolgozik, az nagyobb gyermekanyagból meríthet, és sokkal jobbak az esélyei a sikerre. – Mi számít eredménynek a Rába-parti városban? – Az Újpesttel holtversenyben megnyertük a pontversenyt az országos felnőttbajnokságon, korábban az vidéki egyesületnek még nem sikerült. Büszke vagyok a teljesítményre, de az igazi öröm az lesz, amikor az első kis győri versenyzők állnak a dobogón, legyen az az országos bajnokság, ifjúsági vagy felnőtt Európa-bajnokság, netán olimpia. A rendszer kiteljesedésére azonban nyolc-tíz évet várni kell, egyszerűen muszáj még ennyit foglalkozni a nálunk kezdő kicsikkel.

– Hogyan lehet elérni, hogy a mostani gyerekek a sportágban maradjanak? – Nem egyszerű, hiszen a versenysportban alig van bármi szerethető, szinte csak lemondással jár. Ha valamit magas szinten akarunk űzni – legyen az sport, az elme pallérozása vagy zenei pályafutás –, akkor egészen fiatal kortól naponta sok-sok órát kell foglalkozni vele. Az úszásban ráadásul a serdülőkortól az edzések már fájdalmasak is lehetnek. Amikor tizenötször száz gyorsot kell leúszni hetes levegővel, a második felében javuló eredménnyel, és még sorolhatnám, az ember a saját határait feszegeti azért, hogy a versenyen a legjobban szerepeljen. – Mi tartja őket mégis az uszodában? – Az edző személye fogja meg a gyerekeket, s fontos, hogy az oktatás során megszerettessük velük a sportágat. A szakemberek óriási szerencséje és egyben felelőssége, hogy abban a korban találkoznak a kicsikkel, amikor még formálható, alakítható a személyiségük. Mindig olyan akadályok elé kell állítani őket, amelyeket nagy energiával, de teljesíthetnek. Mégsem az a legfontosabb, hogy ki hány másodperc alatt ússza le az adott versenytávot. – Hanem? – Az, hogy ne csak jó úszók, jó emberek is legyenek. Lényeges persze, hogy gyorsan, kifogástalan technikával tempózzék a gyerek, de legalább annyira az, hogy elolvassa a Winnetou-t, A gyűrűk urát, vagy később Szerb Antal Utas és holdvilágját. A tudással, a műveltséggel és az uszodai élményekkel felvértezve sokkal teljesebb életet élhet majd.

A 33 éves Petrov Iván úszóként kezdte pályafutását, országos bajnoki dobogóig vitte. Édesapja a testnevelőtanár és neves mesteredző, Petrov Anatolij, mellette kóstolt bele a fia az edzői munkába. Az utánpótlás- és a felnőtt-paraúszóválogatottat is vezette, majd egy évre Thaiföldre költözött. Az ottani edzőtáborban ismerkedett meg a Kőbánya SC úszószakosztályának vezetőjével, Turi Györggyel, akivel később egy évig együtt dolgozott. Petrov a Kőér utcában működő, úgynevezett feladásos rendszert tekinti követendőnek. Győrben 2013-től látja el a régióvezetői feladatokat, április óta pedig – mivel a posztot addig betöltő szakember, dr. Hargitay András (Kiss László utódaként) a felnőttek kapitánya lett – a teljes magyar utánpótlásért felel.

– Mit nyújt a sport? – Az iskolában néhány dolgot már nem osztályozhatnak a tanárok, így a gyerekek sem szembesülnek a teljesítményükkel. A medencében azonban megismerik a határaikat, a munka becsületét, a kudarcot, s képesek lesznek feldolgozni a vereségeket. Nem szerettem úszni, de utólag hálás vagyok a szüleimnek azért, hogy megkövetelték, mert a mindennapi korai kelés, edzés, iskola, edzés menetrendhez képest ma már szinte sétagaloppnak tűnik minden. Ne felejtsük azonban, hogy a sport testnevelés, s a nevelésen van a hangsúly. – Sokaknak viszont jóval inkább a sport, és abból fakadóan az eredmény a minden… – Rengeteg szülő érkezik úgy az uszodába, hogy azt gondolja, a csemetéjéből olimpiai bajnok lesz. Pedig ötkarikás elsőből jóval kevesebb van, mint például ötöslottónyertesből. Meggyőződésem, hogy a sport kezdetben ne cél, hanem a nevelés eszköze legyen. – A sportági utánpótlás vezetőjeként azért az sem árt, ha látja a jövő legjobbjait. – Nem az a feladatom, hogy megnevezzem a következő Egerszegi Krisztinát. Sem edzőre, sem versenyzőre nem szeretnék terhet rakni. Ha bárkit kiemelnék, szinte kimondanám a mesterére: istenáldotta tehetség a tanítvány, s ha nem nyer, az a te hibád. A magyar szakembereknek köszönhetően szárnyal idehaza a sportág, s további képzéssel, illetve a pszichológia támogatásával még előbbre léphetünk. Az a dolgom, hogy a sportban élők körül minden rendben legyen. Ha az edzőtáborban szükség van még egy szelet rántott húsra, vagy laktátszintet kell mérni, ott vagyok, és segítek. – A páratlan sikerek mellett az elmúlt hónapok korántsem a nyugalomról, sokkal inkább a botrányokról szóltak. Mennyire kezdte ki ez a sportág presztízsét? – Nem tapasztaltam, hogy a történések bárkit eltántorítottak az uszodától. Biztos vagyok benne, hogy a mindennapi munkánkkal, viselkedésünkkel, elveinkkel visszaszerezhetjük a bizalmat, amelyet esetleg ezekkel az ügyekkel elveszítettünk. Bár hangsúlyozom: nem érzek semmi ilyesmit.