UtánpótlásSport
2025. május 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sakk

2016-09-01 14:14

Lépés indul!

A 20 éves Rapport Richárd és a 17 éves Gledura Benjámin részvételével kezdődik meg Bakuban a felnőtt sakkolimpia, amelyen a magyar férficsapatot a 180 induló közül a tizedik helyre rangsorolták.

L. G. Minden idők legjobb sakkolimpiájának megrendezésére készül Baku, és Azerbajdzsán fővárosa annak megfelelően a sportág lázában ég. A verseny megnyitóját csütörtök este rendezik meg, a résztvevők először magyar idő szerint péntek délben ülnek asztalhoz a 11 fordulós, svájci rendszerű megméretésen. sakkolimpia1A magyar férfiválogatottban – Rapport Richárd, Almási Zoltán, Berkes Ferenc és Balogh Csaba mellett – a 17 éves Gledura Benjámin is helyet kapott, aki életében először vehet részt a rangos versenyen. Polgár Judit szövetségi kapitány teljes értékű játékosként számol az újonccal, akire az előzetes tervek szerint négy-hat mérkőzés vár. A világranglista tizenhatodik helyén álló, még mindig csak 20 éves Rapport Richárd számára nagy kihívás az éltábla, Tromsø-ben az olimpia második félidejében, újoncként remekelt. Almási Zoltán immár tizenkettedszer olimpikon, az 1994-es moszkvai torna óta egyszer sem hiányzott csapatunkból. Berkes Ferenc és Balogh Csaba hatodszor szerepel a válogatottban. A férfiválogatott a 180 nevezett csapat rangsorában a tizedik helyet foglalja el a szeptember elsejétől érvényes Élő-pontszámok alapján. A két évvel ezelőtti tromsø-i sakkolimpián csapatunk Lékó Péter, Balogh Csaba, Almási Zoltán, Rapport Richárd és Polgár Judit táblasorrendben bravúros ezüstérmet szerzett. A nagy hiányzó Lékó Péter, aki elsősorban szakmai kifogásokkal magyarázta a válogatottság lemondását, míg Polgár Judit a visszavonulását követően már szövetségi kapitányként dolgozik. A csapat szerda éjjel megérkezett Bakuba, a válogatott tagjai elégedetten nyilatkoztak a szállásról és a körülményekről. A sakkolimpia helyszíne a 23 ezer férőhelyes bakui Crystal Hall, amelyben a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivált is rendezték. Az esemény költségvetése 13,3 millió euró, amelyből 6,8 millió euró a versenyzők és a delegátusok első osztályú elhelyezését és ellátását szolgálja. A Hoang Thanh Trang, Vajda Szidónia, Gara Anita, Gara Tícia és Papp Petra alkotta női válogatottban nem szerepel utánpótláskorú versenyző, így szereplésükkel honlapunk nem foglalkozik külön.

Csalás: kizárva! A FIDE vezérkara és különböző bizottságok együttes döntése alapján Bakuban a technika segítségével próbálják megakadályozni a csalást – írja Verőci Zsuzsa női nemzetközi nagymester, akinek a szövetség honlapjára írt elemzéseire tudósításunk során is támaszkodunk. A beléptetéskor a röntgenkapuk jelentik az első akadályt, tilos mobilt, mindenféle elektronikai eszközt a versenyterembe vinni, a játékosok csak a szervezők által rendelkezésükre bocsátott tollal írhatják a játszmát. Fordulónként 30-40 sakkozót jelölnek ki, akiket játszma közben is ellenőrizhetnek kézi biztonsági detektor segítségével, az ellenőrzés megtagadása játszmavesztéssel jár. A kontroll elsősorban a különböző szektorok legjobb csapataira terjed ki. A játszma befejezése után 5-10 játékost terveznek megvizsgálni, szinte motozással. A fordulók összes játszmáját Ken Regan professzor programja alapján vizsgálják át. A játékosoknak a meccsbírók felé jelezniük kell, ha a mellékhelyiségbe mennek, vagy éppen a dohányzásra kijelölt helyiséget keresik fel. A kapitány nem hagyhatja el a versenytermet, míg csapatának meccse még tart, forduló közben egyszer adhatja át kapitányi szerepkörét, de azt írásban kell jeleznie a meccsbírónak.