UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2016-09-11 12:33

Nem vívódni - vívni!

A szakember szerint rossz helyen, rossz időben rendezik meg a junior öttusázók idei legfontosabb megméretését. Kállai Ákos utánpótlás-kapitány a körülmények dacára koncentrált versenyzést vár a sportolóktól a kairói korosztályos világbajnokságon.

reb Nem pontosan a megálmodott magyar küldöttség szerepel Egyiptom fővárosában, Kairóban, ahol hétfőtől vasárnapig tartják a junior öttusázók világbajnokságát. Különféle sérülések miatt Bereczki Richárd, illetve Ormándi Rebeka és Barta Luca sem kaphatott helyet Kállai Ákos utánpótlás-kapitány utazó keretében, így a magyarok a tervezettnél kevesebb versenyzővel képviseltetik magukat a viadalon.
Zs. Tóth Anna
Zs. Tóth Anna
A leányváltóban Boros Alexandra és Simon Sarolta indul, a fiúk stafétáját Tomaschof Soma és Bruckmann Gergő alkotja. A két lány a sérülésből és betegségből felépülő Zs. Tóth Annával jelenti csapatot, míg Józan Beáta csak egyéniben áll rajthoz. A fiúknál még nem tudni, ki kap lehetőséget csapatban; mindenesetre Tomaschof mellett Farkas Martin, Regős Gergely és Strobl Krisztián szerepel az egyéni számban. Az egyéb nehézségek mellett az sem segít, hogy a vb helyszíne legalábbis problémásnak tekinthető. Nem mondunk újat azzal, hogy Egyiptom nem feltétlenül biztonságos ország, így Kállai hangsúlyozta, kerülik a városnézést, nehogy bármilyen slamasztikába keveredjenek. Nemcsak a helyszín, az időpont sem az igazi, hiszen már szeptember van. A junioroknak akkor kell csúcsformában lenniük, amikor a többi korosztály még relaxál vagy már készül a következő évadra. „Alapvetően szétszedi a versenyzőket az időpont, hiszen valamennyit már pihentek, de nem eleget, így nem tudtak teljesen kiengedni, és újra felszívni magukat a következő évi feladatokra. Az sem segít, hogy már az iskola is elkezdődött” – jegyzi meg Kállai. S hogy ezek után mit várhatunk? „A junior Európa-bajnokságon a többség túlagyalta a vívást, így az eredmények sem úgy alakultak, ahogy szerettük volna – utal vissza a szakember a Drzonkówban rendezett kontinensviadalra, amelyen a Boros, Simon leányváltó aranyérme jelentette a magyarok egyetlen dobogós helyezését. – Azt várom, hogy ezúttal mindenki tiszta fejjel, koncentráltan bizonyítsa, mire képes a páston. A vívás hosszú ideje gyenge pontunk, bízom benne, hogy most változik a tendencia.” Hétfőn a leány-, kedden a fiúváltók versenyét rendezik. Szerdán és csütörtökön a lányok és a fiúk selejteznek, majd pénteken leány-, szombaton fiúdöntőt tartanak. A viadalt vasárnap a mix váltók megméretése zárja.

JUNIOR ÖTTUSA-VILÁGBAJNOKSÁG, KAIRÓ A magyar csapat Fiúk: Bruckmann Gergő, Farkas Martin, Regős Gergő, Strobl Krisztián, Tomaschof Soma Leányok: Boros Alexandra, Józan Beáta, Simon Sarolta, Zs. Tóth Anna