UtánpótlásSport
2025. július 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2016-11-02 14:35

Ízelítő az élvonalból

Bemutatkozott a felnőtt-férfibajnokságban a junior- és az ifjúsági röplabdaválogatott. Mérkőzést ugyan nem sikerült nyerni, de hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a játékosok és az edzők is.

Lakner Gábor Bemutatkozott a felnőtt-férfibajnokságban a jövő évi, hazai rendezésű Európa-bajnokságra és Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) készülő röplabda-juniorválogatott. A hosszú hétvégén nyolc mérkőzés várt a csapatra, amelyből ötöt a Tomanóczy Tibor vezette juniorok játszottak, háromszor pedig a Kelemen István által irányított, Eb-selejtezőre készülő ifjúságiak léptek pályára. Mérkőzést nem, csupán szettet sikerült nyerniük, de a lényeg nem az eredmény volt.
Junior röpiválogatott
Junior röpiválogatott
„Nagyon sokat forgattam a csapatot, mindenkit kipróbálhattam más posztokon is. Kíváncsi voltam, mennyire jönnek vissza a korábban gyakorolt figurák, és hogy sorozatterhelés közben mennyire tudnak felpörögni a fiúk – mondja Tomanóczy Tibor szövetségi edző. – Hasznos napok voltak, hiszen jó csapatokkal játszottunk, és láttam, ki az, aki téthelyzetben is felveszi a kesztyűt, és ki marad szürke eminenciás.” A szakvezető pozitívumokat és negatívumokat egyaránt látott, az újonc kaposvári ütő, Kiss Máté játéka kimondottan meggyőző volt. „Mindig van hová fejlődni, a végjátékokat például nem bírtuk, azon mindenképpen javítanunk kell. Minden mérkőzésen volt kisebb megtorpanásunk, amelyet ki kell küszöbölnünk. Fontos, hogy a nyitásfogadás utáni első támadásaink férfiasak legyenek. Az egyértelműen tetszett, hogy a fiúk kommunikáltak a pályán, lelkesek voltak, és végig küzdöttek.” Bár Tomanóczy Tibor magától nem emelte ki, kérdésünkre arról is beszélt, milyen volt az egyébként ifjúsági korú fiát edzeni. „Bálint a MAFC ellen szerepelt az irányításom alatt, és kifejezetten jól helytállt a két-három évvel idősebbek között, akik végig segítették. Feldobta a magas labdát, hiszen jelezte, hogy már akár áprilisban is számolni lehet vele az idősebbek sérülése vagy formahanyatlása esetén.”

A juniorválogatott kerete Csizmadia Tamás Martin (Dunaferr SE), Farkas Róbert (Openhouse-Szolnok), Flachner Dániel (Dunaferr SE), Fülöp Péter (Openhouse-Szolnok), Hartyányi Gergő (Dunaferr SE), Horváth Kristóf (Kecskeméti RC), Kiss Marcell (Dunaferr SE), Kiss Máté (Fino Kaposvár), Leiner Péter (Kecskeméti RC), Lukács Zalán (Kecskeméti RC), Móró Ákos (Dunaferr SE), Pesti Marcell (Kecskeméti RC), Szabó Barnabás (Fino Kaposvár), Szabó Bence (Fino Kaposvár), Szabó Márton (Kecskeméti RC), Török Szabolcs (Kecskeméti RC ) Az ifjúsági válogatott kerete Boa Szabolcs (Openhouse-Szolnok), Csordás Barnabás (Fino Kaposvár), Erős Máté (Openhouse-Szolnok), Finster Ádám (Openhouse-Szolnok), Flachner Kornél (Dunaferr SE), Iván Bence (Sümeg), Iván Gergő (Sümeg), Kara Zsombor (Kecskemét), Kasza Dávid (Kecskemét), Laczi Dominik (Dunaferr SE), Matyiák Árpád (Dunaferr SE), Oláh J. Dominik (Openhouse-Szolnok), Ozsváth András (Kaposvár), Soyvural Kevin (Openhouse-Szolnok), Szabó Vilmos József (Kecskemét), Sárközi Kálmán (Sümeg), Tajti Olivér (Dunaferr SE), Tomanóczy Bálint (Dunaferr SE)