UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2016-12-13 18:32

Díjazták a legjobbakat

A vívóutánpótlásnak a 2015–16-os szezonban legeredményesebb tagjait díjazták a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezett sportági ünnepségen.

STJ Pástok helyett széksorokkal telt meg kedd délután a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok vívóterme. A máskor plastronba öltözött fiúk és lányok elegánsan érkeztek a sportág honi fellegvárába, ahol a Magyar Vívó Szövetség tartotta 2016-os évzáró utánpótlásgáláját. „A hagyomány az, hogy a felnőtt országos bajnokságon adjuk át ezeket az elismeréseket, de az idei ob-ról igazoltan voltunk távol, hiszen a FIE moszkvai kongresszusán lobbiztunk a 2019-es vb rendezési jogának elnyeréséért” – mondta köszöntőjében Csampa Zsolt, a magyar szövetség elnöke. A delegáció pedig jól tette a dolgát, hiszen Torun és Tbiliszi előtt Budapest lett a befutó. S nyilvánvaló, hogy az utánpótlásgálán most meghívottként részt vevők közül jó néhány fiatalért majd a páston szoríthatunk már három év múlva. Mindenesetre a képességeiket a 2015–16-os szezonban is megmutatták a hazai és a nemzetközi porondon, jó néhányan ráadásul több korosztályban is. Igaz, a reflektorfényben az olimpiai kvalifikáció, azután pedig a riói játékok álltak, de a fiatalok teljesítménye sem sikkadt el. Csampa Zsolt külön köszönetet mondott azoknak a junioroknak, akik vállalták, hogy az edzőtáborokban tréningpartnerként segítik az olimpikonok felkészülését. Az ünnepségen először az újonc ob érmesei és a serdülőbajnokság 1–8. helyezettjei vehettek át a Sport XXI jóvoltából összesen 3,3 forint értékű, FIE-felszerelésekre beváltható utalványokat. Majd következtek a legjobb kadetek és juniorok, akik mestereikkel közösen részesültek tárgyjutalomban. E két korosztály képviselői a 2015–16-os szezonban öt arany-, két ezüst- és hat bronzérmet hoztak haza a világversenyekről.

A jutalmazott kadet és junior vívók Kadet csapat Európa-bajnoki aranyérmes: férfi párbajtőrcsapat (válogatott edző: id. Andrásfi Tibor). Andrásfi Tibor (BVSC, id. Andrásfi Tibor), Bende Bence (Szombathely, Patócs Zsolt), Koch Máté (Vasas, Halla Péter), Nagy Dávid (Vasas, Halla Péter) Kadet Európa-bajnoki bronzérmes: Koós Gréta (klub: Kárpáti Vívóklub, edző: Szepesi László) Kadet Európa-bajnoki ezüstérmes: Bérczy Dorottya (BVSC, Fehér Gábor) Kadet egyéni világbajnoki bronzérmes: Petri Renáta (Alföldi VA, Galli Zsolt) Kadet egyéni Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes: Pusztai Liza (BVSC, Bódy István, Bódy Benjámin) Kadet csapat Európa-bajnoki aranyérmes: női kardcsapat (válogatott edző: Gulácsi Ferenc). Bérczy Dorottya, Kern Bianka (KVSE, Decsi István, Kocsis Zsolt), Koós Gréta, Pusztai Liza Junior Európa-bajnoki bronzérmes: Péch Miklós (MTK, Gárdos Gábor) Junior világbajnoki bronzérmes: Bányai Zsombor (Vasas, Halla Péter) Junior Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes: Siklósi Gergely (Balaton, Szalay Gyöngyi) Junior Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes: férfi párbajtőrcsapat (válogatott edző: Borosné Eitner Kinga). Bakos Bálint (Szombathely, Patócs Zsolt), Bányai Zsombor, Esztergályos Patrik (Partali Csaba), Siklósi Gergely