UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2017-01-17 12:50

Napfény a télben

Összeesküdtek a körülmények az Érd-kupa nemzetközi birkózó- és szumóverseny ellen, de a két küzdősport diadalmasan jött ki a nehéz helyzetből: nagyszerű sportélményt adott a két nap a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tornacsarnokában. A házigazda érdiek a különböző szakágakban összesen tizenkilenc első helyet ünnepelhettek.

Sz. I. Alaposan megsorozta a tél a 37. alkalommal megrendezett Érd-kupát. Igaz, padlóra mégsem tudta küldeni. Észak-Magyarországról több egyesület birkózói és szumósai az útviszonyok miatt nem tudtak elindulni „Európa legnagyobb falujába”, ahogyan a Pest megyei várost emlegetni szokták. Több helyen az influenzajárvány marasztalta otthon a résztvevők jelentős részét. Csökkentette a szereplők számát az ország egyik-másik szakosztályában kialakult belső konfliktus is. Ukrajnából a birkózók nem érkeztek meg a zord időjárás miatt, a szumósok viszont igen. A tíz azeri vendégből csak kettő kapta meg (időben) a vízumot, egy versenyző és egy bíró.
Az érdi érmesek
Az érdi érmesek
De megjöttek a csapatok tíz országból, és időben odaért a legtöbb hazai delegáció is. Tar Mihály, a rendező Érdi Spartacus elnöke úgy jellemzi a történteket, hogy a némiképp megcsappant létszám miatt ezúttal nem késő estig, hanem csak sötétedésig folytak a küzdelmek. A hangulat azonban ugyanolyan varázslatos volt, mint a korábbi években. Ismét napfényt varázsolt a télbe, még ebbe a nagyon fagyosba is. A hatalmas terem öt szőnyegén tumultuózus jelenetek, mindenféle fennakadás nélkül, élvezhetően zajlottak le a többségükben remek mérkőzések. Birkóztak és szumóztak leányok és fiúk minden utánpótlás-korosztályban. A szumóban felnőttverseny is zajlott. Mi több, itt tartotta meg a kongresszusát az európai szövetség is, és Érdnek igen előnyös döntést hozott: a hagyományos kupa a (felnőtt) Világjátékok egyik kvalifikációs versenye lesz. De szó volt az utánpótlásról is, hiszen eldőlt, hogy az U23-as Eb-t Tbiliszi rendezi áprilisban, az U14, az U16 és az U18 kontinensbajnokságát pedig Varsó, októberben.
A birkózó pontverseny dobogóján az érdi (I.), a pesterzsébeti II.) és a tatabányai (III.) mesterek. Az előtérban a díjátadó Tar Mihány Fotók: Érdi Spartacus
A birkózó pontverseny dobogóján az érdi (I.), a pesterzsébeti II.) és a tatabányai (III.) mesterek. Az előtérban a díjátadó Tar Mihány Fotók: Érdi Spartacus
A korosztályok mostani, érdi szereplését – mondhatni – sajátos keretbe foglalta Szilágyi Erik. A szakág etalonja, Rovnyai János által alapított Leányfalui SZKSE-ben nevelkedett versenyző az U18-ban második, az U21-ben harmadik lett, végül a felnőttek viadalát viszont megnyerte! Mint mondta, kellett idő és elég mérkőzés, hogy bemelegedjen… A házigazda érdieket ötven birkózó és több mint harminc szumós képviselte, és gyűjtött be összesen 67 érmet, közte 19 aranyat. A birkózók harmincnégy (10 arany, 11 ezüst, 13 bronz), a szumósok harminchárom (9/13/11) érmet szereztek. Megnyerték persze a pontversenyt is, a birkózásban az ESMTK és a Tatabányai SC előtt. A birkózóverseny tuskirálya az erzsébeti Fige Levente, a legjobb hazai szereplője az érdi Szenicza Nimród lett. A legjobb külföldinek járó díjat a szlovákiai Vásárút (Trhová Hradská) versenyzője, Hervai Dominik vehette át.